Legfőbb küldetésünknek tekintjük a magyar társadalom vezetőinek megszólítását - hogy Isten szeretetét és mindenhatóságát megismerjék és Jézus Krisztust, mint személyes Megváltójukat elfogadják.



Másokat vezetni nagy felelősség. Korántsem elegendő a tudás és a szakmai kiválóság, olyan értékekre is szükség van, melyek segítenek megérteni, elfogadni, ösztönözni, lelkesíteni, motiválni munkatársainkat, környezetünket, a vezetésünkre bízott embereket.


Vezetni ugyanakkor lehetőség is. Hiszen iránymutatásunkkal, döntéseinkkel, magatartásunkkal példát állíthatunk, befolyásolhatunk másokat, vagy változást érhetünk el nem csak a munkájukban, de akár az életükben is.

Mi a KEVE Társaságnál hiszünk abban, hogy tevékenységünkkel, szolgálatainkkal - Isten Bibliában megfogalmazott iránymutatásait követve - segíthetjük korunk vezetőit felelősségük és lehetőségeik felismerésében, megélésében és kiteljesítésében.

 

Célunknak érezzük a Biblia vezetésre vonatkozó üzenetének megértését és közvetítését a gazdasági, társadalmi és egyházi élet képviselői felé, a közösség hasznára.

Mert Istennek ma is van üzenete a vezetők számára, keresztényként ma is küldetésünk, hogy munkánkat az Ő dicsőségére végezzük, vezetőként is a legfőbb vezetőt, a Jó Pásztort, Jézus Krisztust kövessük, és másokat is erre ösztönözzünk.

Céljainkat nyíltan és befogadóan kívánjuk elérni.