AMIKOR ISTEN HÍV, ELFOGADOD A HÍVÁSÁT?
Írta: Robert J. Tamasy  -  2020. szeptember 21.

Néhány héttel ezelőtt Sergio Fortes barátom írt a „komfortzónáról”, ahol biztonságban érezzük magunkat. Ez az, ami ismerős, kiszámítható, és általában nem igényel több erőfeszítést, mint amennyit hajlandók vagyunk megtenni. Tehát hogyan válaszolunk, ha arra kérnek, merjünk kilépni ebből a komfortzónából? Ellenállunk? Vagy csak egyszerűen annyit válaszoljuk: „Nem, nem tudok”? Mi van akkor, ha érezzük, hogy Isten irányít más utakra arra kérve, hogy olyat tegyünk, amit eddig még soha nem próbáltunk korábban, valami olyat, amiben teljesen képzetlennek tartjuk magunkat?

Számos bibliai történet szól erről, amikor Isten ilyen lépések megtételére kér meg: Noét arra kérte, hogy építsen bárkát az árvíz előtt; Ábrahámot arra, hogy hagyja el rokonait Háránban egy olyan földért, amiről még sose hallott; Mózest arra választotta ki, hogy 400 év rabszolgaság után vezesse ki az izraelitákat Egyiptomból; amikor pedig Isten prófétát keresett, hogy az üzenetét közvetítse, Ézsaiás így válaszolt: „Itt vagyok, Küldj engem!”; és Jézus tanítványai is mindenüket ott hagyták, hogy kövessék Őt.

Lehet, hogy a mi életünk története sosem kerül be egy könyvbe, de ha Jézus Krisztus igazi követői vagyunk, akkor bekövetkezhet az, hogy Isten arra hív minket, hagyjuk el a komfortzónánkat, hogy egy másik helyen, más módon szolgáljuk Őt. Saját életemből számos alkalommal előfordult már ez, most elmesélek ezekből kettőt:

 Tíz évig voltam egy közösségi újság szerkesztője, amikor Isten ajtót nyitott előttem, hogy a CBMC kiadványainak igazgatója legyek. Soha nem írtam korábban folyóirat-cikket vagy könyvet, de mindkettő szerepelt az új munkaköri leírásomban - izgalmas és ijesztő. De még ezelőtt a karrierváltás előtt Isten úgy szervezte, hogy tegyek meg egy számomra félelmetes feladatot: egy 400 fős tömeg előtt kellett beszélnem.

Mivel „extrovertált introvertáltnak” tartom magam, kényelmesen beszéltem az emberekkel külön-külön vagy kis csoportokban, de egyszerre több százhoz szólni? Mégis pont erre kért Isten a lelkészünkön keresztül. Ő javasolta, hogy egyik vasárnap reggel álljak ki a gyülekezetünk elé, és mondjam el, mi áll előttem és kérjem meg őket, hogy imádkozzanak ezért.

Az első reakcióm az volt, hogy ilyet nem tehetek, de megfogadtam, hogy imádkozom érte, végül megértettem, hogy ezt kell tennem. Azon a vasárnap reggelen, ahogy számítottam rá, igencsak idegesen vártam, hogy sorra kerüljek, de amikor a pulpitus mögé álltam, és azt láttam, hogy rengeteg arc néz vissza rám, eszembe jutottak ezek a szavak: „Isten békessége, mely minden értelmet meghalad” (Pál levele a filippiekhez 4, 7) Ezek után a rövid beszédem meglepően jól sikerült. Az engedelmességnek ez a lépése ugródeszkának bizonyult a CBMC rendezvényein való megszólalásokhoz változatos körülmények között. Ez vezet a második történethez, amelyet szeretnék megosztani:

1999-ben a CBMC International munkatársa voltam, és Tim Philpot, az akkori elnök azt kérte, hogy lépjünk újra kapcsolatba a brazil szolgálattal - és én ezt tettem. "Mit?" Semmit sem tudtam Brazíliáról, nem tudtam portugálul, és nem voltam szakértő a „szolgálatfejlesztésben”. De a múlt tapasztalataiból kiindulva bíztam benne, hogy Isten tudja, mit csinál, amikor oda küld.

Ez az út rendkívül áldásosnak bizonyult. Mai napig meghatározó barátságokat köszönhetek a több mint 20 évvel ezelőtti ott tartózkodásomnak. Ennek a szolgálati útnak az eredményeként született egy lelkes brazil csapat, akik a mai napig 5-6 nyelvre fordítják le hétről hétre a Mannákat.

Ez és más esetek is megmutatták: Amikor engedelmes hitben lépünk ki, Isten mindig többet fog tenni, mint amit valaha el tudnánk képzelni.

 

Az előző hetek Monday Mannáit az alábbi linken érheti el:

Előző Monday Mannák