MIÉRT DOLGOZUNK VALÓJÁBAN?
Írta: Robert J. Tamasy  -  2020. november 09.

Volt Önnek már olyan pillanata, amikor azt kérdezte magától: „Miért is dolgozom valójában?” Feltételezem, felmerült már ez a kérdés legalább egyszer a mindennapi mókuskerék, erőfeszítéseink, a hosszú órák alatt. Különösen olyankor, amikor a vágyott céljaink elérhetetlennek tűnnek.

Nemrég hallottam egy megmosolyogtató történetet, ami talán oldja bennünk a felgyülemlett feszültséget: Egy gazdag ingatlanmágnás a végakaratában pontos utasításokat adott arról, hogy hamvasztás után a hamvait tegyék különböző homokórákba, s ezeket a homokórákat osszák szét a bankárok, adószakértők és ügynökök között, akik számtalan ellenőrzést végeztek nála. A végrendeletében meg is magyarázta ennek okát. Rájött, hogy abból a sok pénzből, amit keresett, mennyit vittek el ezek az emberek, tehát valójában értük dolgozott egész életében. Akkor hát nekik dolgozik ezután is.

Ez a cinikus életszemlélet nem ritka.

Az ószövetségi Prédikátor könyvét Salamon király – aki korának egyik leggazdagabb, legbölcsebb embere volt – ezzel a felütéssel kezdte: „Igen nagy hiábavalóság – mondja a Prédikátor –, igen nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság!” (A prédikátor könyve 1,2) Érzi Ön is az ókori király kiábrándultságát? 

Majd így folytatja: „Mi haszna van az embernek minden fáradozásából, ha fáradozik a nap alatt? (…) Nem emlékszünk az elmúltakra, de ami ezután következik, arra sem fognak emlékezni, akik majd azután lesznek.” (A prédikátor könyve 1, 3; 11) Mintha ugyanarra gondolna, mint az a gazdag ember, aki homokórába rakatta a hamvait. Legalább egy kis része így tovább élhetne.

Salamon király tovább folytatta: „Meggyűlöltem az életet, mert rossznak tartottam azokat a dolgokat, amiket véghezvisznek a nap alatt: hiszen minden hiábavalóság és hasztalan erőlködés. Meggyűlöltem mindazt, amit fáradsággal szereztem, míg fáradoztam a nap alatt, mert más emberre kell hagynom, aki utánam következik. Ki tudja, hogy bölcs lesz-e, vagy ostoba? És mégis rendelkezni fog mindazzal, amit fáradsággal szereztem, míg bölcsen fáradoztam a nap alatt. Ez is hiábavalóság!” (A prédikátor könyve 2, 17-19)

Tehát ennyi? Végső soron nincs értéke a munkánknak, a sok átdolgozott órának és hétnek, hónapnak és évnek, amelyet karrierünk építésére fordítunk? Szerencsére a Szentírás nem zárul le Salamon panaszaival. Valójában, ha arra vágyunk, hogy életünknek valódi értelme és tartós hatása legyen, akkor csak annyit kell tennünk, hogy követjük Jézus Krisztus utasításait, amelyeket a hegyi beszédében mondott.

Sok erőteljes intés után, amelyeknek egy része szembe ment az akkori hagyományokkal és szokásokkal, Jézus biztosította hallgatóit arról, hogy életük változást hozhat – olyat, amely örökké tart: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok betörnek, és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem törnek be, és nem lopják el. Mert ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is.” (Máté evangéliuma 6, 19-21)

Hogyan tehetjük ezt? Jézus megadta hozzá a választ is: „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.” (Máté evangéliuma 6, 33) Én ezt így fogalmaznám meg. Eltölthetjük az életünket azzal, hogy magunknak dolgozunk, és nem marad utánunk semmi. Vagy elkötelezhetjük magunkat az Úr és mások szolgálatára, így örökséget építünk, és munkánk gyümölcsét hagyjuk hátra.

Az előző hetek Monday Mannáit az alábbi linken érheti el:

Előző Monday Mannák