KOVÁCSOLJUNK TŐKÉT SZAVAINKBÓL
Írta: Robert J. Tamasy  -2021. március 29.

Az évek során abban a kiváltságban részesültem, hogy Isten sok, számomra feledhetetlen gyermekével ismerkedhettem meg, gyakran a CBMC-n (Keresztény Üzletemberek és Szakmai Vezetők Szövetsége) keresztül. Egyikük Robert D. Foster volt, aki 2016-ban, 96 éves korában költözött haza Urához. Életét egyszerű filozófia vezérelte: „Az életet érdemes megélni, az embereket érdemes szeretni, Istenben érdemes bízni."

Bob éveken át írt heti áhítatokat Kétpercesek hétfő reggelre címmel, melyekben hatásos történeteken keresztül mutatta be a Szentírás igazságait. Az egyik történet arról a napról szólt, amikor Josiah Wedgewood, a híres Wedgewood Porcelán alapítója végigvezetett egy brit nemest a gyárán. A gyár egyik dolgozója, egy kamasz fiú is velük tartott.

A nemes durva, trágár szavakat használt, miközben Wedgewooddal beszélgetett. A fiú először megütközött ezen, majd egyre jobban megtetszettek neki a férfi obszcén viccei, és nevetni kezdett rajtuk, Wedgewoodot azonban undorította és elszomorította a dolog. A gyárlátogatás végén Wedgewood egy egyedi tervezésű vázát mutatott vendégének, akit lenyűgözött a tárgy tökéletes formája és ritka szépsége. Amikor kinyújtotta a kezét, hogy közelebbről is szemügyre vegye, Wedgewood szándékosan a földre ejtette a vázát, amely azonnal apró darabokra tört. A vendég átkozódva kiáltott fel: „megvettem volna ezt a vázát a gyűjteményembe, ha az ön gondatlansága tönkre nem tette volna!" Vendéglátója így válaszolt: „Uram, annyi más, ennél értékesebb tönkretett dolog létezik, amelyet soha nem lehet helyreállítani. Soha nem fogja tudni visszaadni a fiatalembernek, aki az imént velünk tartott, a szent dolgok iránti tiszteletet, amelyre a szülei éveken át próbálták megtanítani. Ön a beszédével kevesebb mint fél óra alatt rombolta le az egész munkájukat".

Mekkora erővel bírnak a szavaink, legyen szó jótékony vagy pusztító hatásról. Ezt nem azért mondom, hogy elítéljek bárkit is, hiszen a stressz vagy harag pillanataiban sokunk száján kicsúszik egy-két keresetlen szó. A Bibliában azonban azt látjuk, hogy a jókor mondott szó enyhítő orvosság lehet, az ostoba szavak azonban sok kárt okozhatnak.

Szavaink tükrözik személyiségünket. Azt akarjuk, hogy mások arról az emberről alkossanak véleményt, akinek szavaink tartalma és használata mutat minket? „Tartsd távol szádtól a csalárdságot, és távolítsd el ajkadról a hamisságot!” (Példabeszédek könyve 4,24)

Szavaink tükrözik, mi lakik a szívünkben. Mint amikor a felbillenő teli vödörből kiloccsan a tartalma, úgy képesek a szavaink legbelső gondolataink, érzéseink és értékeink felfedésére. „Az igaz megfontolja szívében, hogy mit mondjon, a bűnösök szájából pedig árad a rossz.” (Példabeszédek könyve 15,28)

Szavaink tükrözik, miben hiszünk. Sokan úgy választják meg szavaikat, hogy hatást gyakoroljanak egyes emberekre vagy csoportokra. Akik viszont Jézus Krisztus követői vagyunk, értjük, hogy a hitünknek kell vezérelnie beszédünket. „Fogadd kedvesen számnak mondásait és szívem gondolatait, Uram, kősziklám és megváltóm!” (Zsoltárok 19,15)

Szavaink tükrözik, mennyire vagyunk képesek uralkodni magunkon. Az impulzív, féktelen emberek olyan szavakat köpködnek, melyeket később megbánnak, de a bölcsesség féken tartja a nyelvünket, és megelőzi a szóbeli katasztrófákat. „A tudós ember takarékoskodik beszédével, és aki értelmes, az higgadt lelkű.” (Példabeszédek könyve 17,27)

 

Az előző hetek Monday Mannáit az alábbi linken érheted el:

Előző Monday Mannák