OSZD MEG A TÖRTÉNETEDET, HOGY FORMÁLNI TUDJ
Írta: Rick Boxx  -  2021. augusztus 2.

Néhány évvel ezelőtt egy konferencián vettem részt, amelyen nagy örömmel hallgattam a különböző előadásokat. Néhány közülük különösen is emlékezetesnek tűnt. Kíváncsi voltam, mitől ragadtak meg ennyire bennem. Tudtam, hogy nemcsak a szakértelem megléte miatt. Aztán rájöttem, hogy azok az előadások fogtak meg a legjobban, ahol az előadók a személyes történetüket is elmesélték.

Ezek nem szakmai előadások voltak, hanem cégvezetők osztották meg történeteiket, hogy miként hoztak létre változást a világban. Néhányan a termékeikkel formálnak, mások nagylelkűségük révén változtatják meg a közösségeiket. Kiváló információkat is megosztottak, de a történeteik voltak igazán megérintőek és szívhez szólóak.

Végignéztem az előadótermen és észrevettem, hogy a jelenlevő vezetők közül sokan megérintődtek ezeket az előadásokat hallgatva. Feltételeztem, hogy a következő évi konferencián olyan történetet is hallhatunk majd, amit a mostani előadások inspiráltak.

Miért olyan hatásosak a történetek?

Az egyik oka az, hogy ezek, amiket „verbális képeknek” is nevezhetünk, elveket és gyakorlatokat is közvetítenek számunkra. Az egy dolog, hogy lelkesedünk egy bizonyos termékért vagy szolgáltatásért, de jobb, ha a történeteken keresztül is megmutatjuk ezek fontosságát. A történetek képeket hoznak létre az agyunkban és testközelivé válnak a megfoghatatlan fogalmak.

Ez a történetmondó stratégia aligha újkeletű. Még a sok-sok évvel ezelőtt íródott Biblia is használja ezt a módszert, hogy az időtlen igazságokat közölje velünk. Sőt, az egyik szakasz ki is emeli: „Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete! Így szóljanak az Úr megváltottai...” (A Zsoltárok könyve 107, 1-2)

Amikor Jézus Krisztus földi szolgálatát végezte, felismerte a történetek hatását. Nemhiába érezzük azt, hogy a négy evangéliumban leírtak közül leginkább az Ő történeteire emlékezünk, melyeket példázatoknak is hívunk. Példának okáért vegyük ’az irgalmas samaritánus’ történetét, melyre még a mai szekularizált világban is sok utalást hallunk.

A bibliai történet arról szól, hogy egy zsidó embert a rablók megvertek és kifosztottak, és az út szélén hagyták meghalni. Két vallási vezető is elment mellette, de tovább mentek anélkül, hogy segítettek volna neki. Végül arra járt egy samaritánus is, a zsidók által gyülölt népből, aki megállt, hogy segítsen, s nemcsak a sebeit kötözte be a megvert zsidónak, hanem még fizetett is azért, hogy elszállásolják és meggyógyítsák.

Ma is hallunk gyakran hírt ’irgalmas samaritánusokról’, akik önzetlenül – sőt, még alázattal is – megállnak és segítséget nyújtanak kétségbeesett rászorulóknak. Jézus ezt a történetet használta, hogy rámutasson a két legnagyobb parancsolatra: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” (Lukács evangéliuma 10, 27)

A történet végén Jézus megkérdezte: „Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek?” (Lukács evangéliuma 10, 36) Sok más emlékezetes példázatot is elmesélt Jézus, de ebből az egyből is láthatjuk, hogy a történeteknek ereje van. Hogy mi mit tanulhatunk ebből? Egyszerű: ha másokat inspirálni akarunk és még magasabbra emelni, osszuk meg velük a saját történetünket.

Az előző hetek Monday Mannáit az alábbi linken érheted el:

Előző Monday Mannák