EGY ÉLETET MEGVÁLTOZTATÓ TALÁLKOZÁS, AMELY SEMMIHEZ SEM FOGHATÓ
Írta: Ray Kerwood - 2020. június1.
Szellemi életem egyik fordulópontja az volt, amikor egy gyülekezetben felnőtteknek tartott Bibliaiskolába jártam, egy háztömbnyire onnan, ahol Donnával, a feleségemmel laktunk Charleston-ban, (West Virginia). A férfit, aki a csoportot tanította, C.W. Lee-nek hivták. Nem egyházi személy volt, hanem egy laboratóriumi asszisztens a Union Carbide-nál. Nagyon lenyűgözött a tanítása és időpontot kértem, hogy beszélhessek vele a következő vasárnap még a bibliaóra előtt.
Abban az időben Donna és én nehézségeken mentünk keresztül a házasságunkat illetően. C.W. és felesége, Ruth, beleegyeztek, hogy találkoznak velünk. Mire túl voltunk a kölcsönös üdvözlésen, mind Donna, mind a magam számára egyértelmű volt, hogy ez a pár különbözik minden eddigitől, akikkel valaha találkoztunk. Nyilvánvaló volt, hogy Jézus Krisztus volt az életük középpontjában.
Rövid időn belül C.W. elővette és kinyitotta a Bibliáját és elmagyarázta, hogy mit is jelent személyesen ismerni Istent és elfogadni Jézus Krisztust személyes Megváltónknak és Urunknak.
Először a János evangéliuma 3,16-ot olvasta fel nekünk: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Hallottam már korábban ezeket a szavakat, de valahogy azon az estén az üzenet, hogy Isten, az én Teremtőm, a Világmindenség Ura, valóban szeret engem személyesen, annyira, hogy elküldte a Fiát Jézus Krisztust, hogy megszülessen erre a földre, úgy megérintette a szívemet, ahogy még soha azelőtt.
Láttam Donna arcán, hogy pont ugyanazzal az intenzitással reagál az üzenetre, mint én. Ezután C.W. átvette velünk számos versszakát az Újszövetségben levő Rómaiakhoz írt levélnek. Amikor befejezte, nem kellett mondania, hogy eljött a mi időnk. Donna és én hangosan imádkoztunk, kérve a bűneink bocsánatát és behívva Jézust a szívünkbe. C.W. és Ruth ezután azzal töltötték az időt, hogy elmagyarázzák, mit jelent úgy élni az életünket, hogy követjük Jézus Krisztust. Lehet, hogy nem tudtuk akkor a teljes jelentőségét annak, ami velünk történt, de mindketten tudtuk, hogy ez volt a legfontosabb esemény mindkettőnk életében.
Miután Donnát és engem Jézushoz vezettek, C.W. és Ruth nem sétáltak csak úgy el, hanem odaszánták magukat, hogy segítenek keresztényként növekedni. Ez még sokkal nagyobb jelentőségű volt, hiszen teljesen idegenek voltunk számukra addig az estéig és mindketten nagyon elfoglaltak voltak. Nem tudom, hogyan találtak időt mindazokra, amiket tettek, és ezen felül még a szellemi mentorainkká is váltak. Biztosítottak arról, hogy egy jó, Biblia-alapú gyülekezetbe kerültünk, de a fő „mentorálási programjuk” abból állt, hogy vittek magukkal mindenhova, ahova mentek.
C.W.-n keresztül kerültem a CBMC-be és kezdtem más istenfélő keresztény férfiakat megismerni, akiknek számtalan módon nagy hatásuk volt az életemre és keresztény növekedésemre. C.W. és Ruth megmaradtak szoros barátoknak és szellemi mentoroknak egészen a Nyugat Virginiába való költözésünkig. Még azután is beszéltünk telefonon. Mire C.W. 92 éves korában az Úrhoz költözött, emberek ezreinek életére volt hatással istenfélő élete és hűséges bizonysága.
C.W. mindig azt mondta az embereknek, hogy amikor meghal, semmit nem akar maga mögött hagyni. Hogy mindent, amije van, oda akar adni az Úr munkájára. Én így emlékszem rá. És azt szeretném, hogy az emberek rám is így emlékezzenek.
Az előző hetek Monday Mannáit az alábbi linken érheti el: