AZ IGAZI VEZETŐK SÁNTÍTANAK
Írta: Dr. Stephen R. Graves - 2020. december 14.
Bizonyára mindenki ismeri Jákob történetét az Ószövetségből. Jákob, aki Izrael pátriárkájának várományosa, egyedül maradva éjszakára, belebotlik egy „titokzatos férfiba”, akivel aztán órákig birkóznak. Az éjszaka vége felé az Isten-ember megérinti Jákob csípőjét és ezzel le is győzi őt. Egyúttal viszont meg is áldja Jákobot, aki attól a naptól kezdve sántít. Egészen eddig Jákob valahogy mindig megtalálta a módját, hogy diadalmaskodjon, de most egy olyan ellenféllel találta szemben magát, akit képtelen volt legyőzni. Jákob teljesen összetört – ugyanakkor pont ettől vált jobbá.
Hogyhogy sánta? A 30 évnyi vezetői tanácsadásom alatt elég sok időt töltöttem olyan emberekkel, akik valahogy mindig diadalmaskodtak. A folyamatos nyerésnek azonban az a hátulütője, hogy a rossz emberbe helyezzük a bizalmunkat: magunkba. Ez alatt az idő alatt azt is észrevettem, hogy az igazán kiemelkedő vezetők sánták, vagyis sérültek, mert ringbe szálltak Istennel – és elbuktak.
A sántítás annak elismerése spirituális, érzelmi, mentális és (néhány esetben) fizikai értelemben, hogy nem mi vagyunk az élet legfőbb teremtménye. Minél hamarabb megtanuljuk, hogy nem vagyunk mindentudók és nem is vagyunk egészen azok, akik lehetnénk, annál jobb. Egy barátom szerint, a legfontosabb dolog, hogy „Kinek van joga uralkodni?” Jákob azon harcolt Istennel, hogy ki a főnök. Évekig ő uralta saját életét és úgy tűnt, hogy ez beválik. Úgy tett, ahogy azt legtöbben be sem merjük vallani magunknak – mintha nem lenne szüksége Istenre.
Küzdelem Istennel. Talán veled is megesett már, hogy sikert sikerre halmoztál az életben, aztán egyszer csak hirtelen vége szakadt. Meglehet, mint ahogy velem is történt, megbetegedtél és ez emlékeztetett a halandóságodra. Vagy a nyerő üzleti terv, amit hónapokig terveztél befuccsolt. A kipécézett irodát, amiért küzdöttél másnak adták. Vagy nem kerültél be a csapatba, hiába dolgoztál mindenkinél keményebben. Talán a házasságod vagy a gyermekeid nem olyanok lettek, amilyennek tervezted. Akárhogy is tehát, de valami megtörte a lendületed. Amikor az a kérdés, hogy kinek van joga uralkodni, akkor minden esetben a Teremtővel kell megharcolnunk. Sánta pedig attól leszel, hogy kiállsz Isten ellen, aki egyszerűen csak úgy dönt, hogy ő fog győzni. Mint ahogy mindig.
Mire jó a sántaság? Két következménye is van: emberség és alázat. Ez a két tulajdonság szorosan összefügg, és ha bármelyik is háttérbe szorul, akkor bizony rosszra fordulnak a dolgaink. Mindannyian ismerünk olyan embereket, akik hátra hagyták emberségüket és úgy viselkedtek, mintha emberfelettiek lennének. Például élsportolók, filmsztárok, prédikátorok és üzletemberek – de ugye bárkivel megeshet ez. A második következménye az alázat. Ez minden emberben könnyedén észrevehető, akik már megharcolták vesztes csatájukat Istennel. Ez valójában egy jó dolog, mert amíg ezt nem tesszük meg, elkerülhetjük, hogy szembesüljünk saját alázatunkkal. Semmi nem helyettesítheti az összetörtségnek azt az érzését, amit egy ilyen csata elvesztése nyújt.
Az „összetörtség” persze nem hangzik túl jól, olyan, mintha valami baj lenne velünk. De mi van, ha ez egy jó dolog? Végül is a Biblia gyakran említi, hogy a gyengeség és a megtörtség az, amelyen keresztül Isten ránk ragyog. Ahogy a Zsoltárok könyve 51,19 írja: „Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat. A töredelmes és megtört szívet nem veted meg, Istenem!” Az igazi vezetők sántítanak. Átérzik emberségüket és alázattal járnak. A legyőzöttség, csalódottság és sok egyéb dolog megtanította őket arra, hogy kinek is van joga uralkodni.
Az előző hetek Monday Mannáit az alábbi linken érheti el: