A PERFEKCIONIZMUS BUKTATÓI
Írta: Robert J. Tamasy - 2022. augusztus 8.
Munkába merülve, gyermeknevelés során, szabadidős tevékenység végzésekor, vagy valamilyen más elfoglaltságot űzve, két végletbe eshetünk azzal kapcsolatban, ahogyan tesszük azt, amit teszünk. Magunkévá tehetjük az „ami elég jó…az jó” gondolkodásmódot, aminek a segítségével megpróbálunk a viszonylag legkisebb erőfeszítéssel megúszni dolgokat. Vagy választhatunk egy egészen más megközelítést is, a perfekcionizmust, ami nem más, minthogy a dolgokat pontosan a megfelelő módon kell elvégezni.
Sokan közülünk valószínűleg a kettő közé esnek, azonban mostanában hallottam egy híres golfozóról, aki rájött arra, mi a legjobb módszer annak, hogy a képességeit tökéletesen kifejlessze. A néhai Ben Hoganra úgy tekintettek, mint aki minden idők egyik legnagyobb golfozója, az 1930-as évektől az 1950-es évek közepéig versenyzett. Ben Hogan ’A golf – a golfjáték alapjai’ című könyvében kifejtette a sikerének egyik „titkát”:
Azt mondta, „…felhagytam sok nagyszerű dologgal való próbálkozással, mert világossá vált számomra az, hogy ez a nagyratörő, túlzott alaposság se nem lehetséges, se nem ajánlatos, és még csak nem is szükséges. Minden, amire igazán szükség van a jó golfjátékhoz, az az, hogy helyesen kell végrehajtani aránylag kis számú szabályos alapmozdulatot.”
Fontold meg: ha felismerjük azt, amire Hogan rájött, hogy a perfekcionizmus „se nem lehetséges, se nem ajánlatos, és még csak nem is szükséges”, sok felesleges stressztől tudjuk felszabadítani magunkat. Helyette, sikert tudunk elérni a választott tevékenységeinkben egyszerűen azzal az elhatározással, hogy „helyesen kell végrehajtani aránylag kis számú szabályos alapmozdulatot.”
Tágabb értelemben, ez az alapelv jól kapcsolódik ahhoz az óhajhoz, hogy legyünk „Krisztus nagykövetei”, ahogyan a második Korinthusi levél 5,20 írja. Amikor elkötelezzük magunkat arra, hogy Jézus Krisztust követjük, az azt jelenti, hogy képviseljük Őt nemcsak az otthonainkban és gyülekezeteinkben, hanem a közösségeinkben is, és különösen ott, ahol dolgozunk. Mik azok az „aránylag kis számú szabályos alapmozdulatok”, amiket szükséges megtennünk? Hadd javasoljak csak néhányat abból, amit a Biblia kínál a számunkra:
Helyezd Istent az első helyre. Jellemzően az emberek saját magukért dolgoznak, vagy a cégükért, vagy az ügyfeleikért. Azonban, a Szentírás azt kéri: „Ti, szolgák, engedelmeskedjetek minden tekintetben földi uraitoknak; ne látszatra szolgáljatok, mint akik embereknek akartok tetszeni, hanem tiszta szívvel, félve az Urat.” (Pál levele a kololossébeliekhez 3,23).
Törekedj a kiválóságra. Amikor megvalósítjuk azt, hogy először Istent szolgáljuk, és azután az ügyfeleinket, megértjük, hogy ez a legjobbat igényli tőlünk. A „nem rossz” az nem elég jó. „Akiről azt látják, hogy ügyesen dolgozik, az biztosan a királyok szolgálatába fog állni, nem marad az alacsony rangúak szolgája.” (Példabeszédek könyve 22,29).
Dolgozz becsületesen. Az üzletkötés gyakran jogerős okmányokkal történik, de ezen felül is legyünk olyanok, mint akik elkötelezzük magunkat arra, amit ígérünk, még akkor is, ha az nem kényelmes. „Csapdába esik az, aki könnyelműen tesz fogadalmat, mert azután már hiába bánkódik.” (Példabeszédek könyve 20,25).
Szolgálj alázattal. Minden bizonnyal kitűnünk a munkahelyünkön a többiek közül, ha azt látják, hogy hajlandóak vagyunk a mások szükségleteit akár a sajátjaink elé helyezni. „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.” (Pál levele a filippibeliekhez 2,3-4).
Az előző hetek Monday Mannáit az alábbi linken érheted el: