MÁS SZEMSZÖGBŐL NÉZVE
Írta: Dr. Luis Cerviño - 2022. augusztus 15.
Mint tudjuk, 2020-ban világjárvány, egészségügyi válság tört ki, amely részben abból fakadt, hogy nem tudtuk, hogyan támadjuk meg a betegséget. A koronavírussal szemben folytatott harc kezdetekor elindult egy másik háború is, amely az információról szólt: vita vitát követett a példátlan válság eredetével, hatásaival, kezelési módjaival kapcsolatban. Mindez kifejezetten nagy problémát jelentett a hozzám és munkatársaimhoz hasonló egészségügyi dolgozók számára, hiszen széleskörű zűrzavar közepette kellett törekednünk a lehető legjobb orvosi ellátás biztosítására.
A világjárvány előrehaladtával nyilvánvalóvá vált, hogy az emberiség a betegek, az egészségügyi dolgozók, a politikusok, valamint a közösségi médiát helyesen vagy helytelenül felhasználók csoportjaiba tömörül. A betegek egy bámulatos sebességgel terjedő fertőzésben szenvedtek. Az orvosok és nővérek egy eddig ismeretlen ellenség ellen harcoltak. A politikusok mind azt állították, hogy uralják a helyzetet, ám idővel világossá vált, hogy egyesek csak a saját javukra aknázták ki a válságot. A közösségi média sok valós információ mellett hamis, pontatlan és gyakran félelemkeltő álinformációk tömegét is terjesztette.
A frontvonalban álló egészségügyi dolgozóként feleségemmel és lányommal együtt a járvány legszörnyebb arcát láthattuk. Sokan nem figyeltek oda magukra, mások figyelembe sem vették az alaposan átgondolt egészségügyi intézkedéseket. Csalódtunk az emberek viselkedésében, ez pedig még nehezebbé tette feladatunkat, a betegellátást.
A világjárvány gyors terjedése lassulóban van, és mindannyian reméljük, hogy a nehezén már túlvagyunk. Ezekben az időkben találtam rá egy másik látásmódra arra a rengeteg emberre gondolva, akik egy sokkal pusztítóbb járvány fertőzöttjei. A Biblia bűnnek hívja ezt a kórt, melynek halálozási aránya 100%. Az Újszövetségben található Római levélben a következő kijelentéseket olvashatjuk: „mindenki vétkezett, és nélkülözi Isten dicsőségét” és „Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” (Pál levele a rómaiakhoz 3, 23 és 6, 23).
Orvosként kollégáimmal együtt igyekszem gyógyulást hozó kezelést adni betegeimnek. Tisztában vagyok viszont azzal, hogy minden igyekezetem ellenére egy nap ők is – ahogy mindannyian – meg fognak halni. Ez veti fel a kérdést: akkor mi lesz? A római levél egy másik verse kifejti, mi az a gyógymód, amelyet Isten mindenkinek megad, aki elfogadja: „Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk” (Pál levele a rómaiakhoz 5, 8).
Elkezdtem gondolkodni mennyei Atyánkról, aki végignézte, hogy teremtett világa dacol és lázadozik a sikeres és termékeny élet Tőle származó „receptje” ellen. Fiában, Jézus Krisztusban elküldte a szabadulást, de az embereknek maguknak kell dönteniük arról, hogy elfogadják-e ezt a Gyógymódot. Sokan ragaszkodnak a saját akaratukhoz nem gondolva az örökérvényű következményekre, amelyekkel majd elkerülhetetlenül szembe kell nézniük.
Jézus Krisztus követőiként mi vagyunk Isten lelki egészségügyi szakemberei. Azon kell munkálkodnunk, hogy a megváltás ígéretét elhozzuk mások tanítvánnyá tételével (ld. Máté evangéliuma 28, 18–20 és Apostolok cselekedetei 1, 8). Amellett, hogy segítjük, hogy az emberek befogadják Krisztust és a megoldást a lelki halál legyőzésére, az is kötelességünk, hogy tanítványokká neveljük őket, hogy a megfelelő időben gyümölcsöt teremjenek, és gyümölcsük megmaradjon az örökkévalóságban (ld. János evangéliuma 15, 16). Mentorként, tanítványnevelőként vagy tanítóként így vehetjük ki részünket a mindenki számára elkerülhetetlen lelki világjárvány elleni harcból.
Az előző hetek Monday Mannáit az alábbi linken érheted el: