A DICSÉRET PRÓBÁJA
Írta: Rick Boxx 2026. május 11.
Már mind éreztük, hogy próbára tesznek bennünket. Hajlamosak vagyunk az ilyet a nehézségekkel társítani – komoly megpróbáltatásokkal vagy hatalmas kihívásokkal, amelyekkel szembe kell néznünk. A próba arról szól, hogyan kezeljük ezeket. Van azonban a próbának egy másik formája is, amelyre sokan nem is gondolunk. Ez pedig a … dicséret próbája. Hogyan reagálunk, amikor jól mennek a dolgok, és az emberek elkezdik mondani, milyen tehetségesek vagyunk, milyen jó munkát végzünk, vagy hogy senki más nem ért el olyat, mint mi?
Vegyük a következő példát: A csapat izgatott volt, amikor Lisa megérkezett új részlegvezetőként. Mindenki megkönnyebbült, hogy a korábbi vezető több személyes konfliktus és részlegbeli kudarc után elhagyta a céget. Örömmel fogadták a változást, és dicsérték Lisát, aki ragyogó hírnévvel érkezett. Remélték, hogy sikerül helyreállítania a rendet a csapatban.
Lisa azonban elég tapasztalt volt ahhoz, hogy tudja: önmagában az, hogy jobbnak tűnik az elődjénél, még nem oldja meg a részleg problémáit. Bölcsen felismerte, hogy a kéretlen rajongás valószínűleg gyorsan elhalványul majd, amint elkezdi meghozni azokat a nehéz döntéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a dolgok újra jó irányba haladjanak.
Az emberi ego – az önértékelésünk és fontosságtudatunk – törékeny dolog. Ahogyan a kritika gyorsan letörhet, és megkérdőjelezheti saját értékünket, úgy a dicséret felfújhat bennünket, és arra késztethet, hogy többre tartsuk magunkat annál, mint kellene. Pontosan erre figyelmeztetett Pál apostol is: „A nekem adott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondoljátok magatokat többnek, mint amennyinek gondolnotok kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint.” (Pál levele a rómaiakhoz 12,3).
Nap mint nap látunk vezetőket, akik pontosan azt teszik, amit Pál tiltott – többre tartják magukat annál, mint kellene. Nincs semmi rossz abban, ha büszkék vagyunk arra, hogy jól végezzük a munkánkat és elérjük a céljainkat. A baj akkor kezdődik, amikor a büszkeség átveszi az irányítást, és elkezdjük azt hinni, hogy jobbak vagyunk másoknál, őket kevésbé fontosnak tartva. Ilyenkor a problémák elkerülhetetlenek. Még arra is késztetést érezhetünk, hogy mások tudtára adjuk, milyen sokra tartjuk önmagunkat.
Remélhetőleg vannak olyan alkalmak, amikor dicséretet, elismerést és megbecsülést kapunk a munkánkért. A kérdés az: hogyan fogadjuk és kezeljük ezt a dicséretet? A Példabeszédek könyvéből két vers is erről szól.
„Más dicsérjen téged, ne a te szájad, az idegen, és ne a te ajkad!” (A példabeszédek könyve 27,2) „Ami az ezüstnek az olvasztótégely és az aranynak az olvasztókemence, az az embernek a jó hírneve.” (A példabeszédek könyve 27,21). Képzeljük csak el – a jó hírnév a dicséret próbája.
Egy barátom, aki hosszú éveken át magazinszerkesztőként dolgozott, elmesélte, hogyan segítette ez a két igevers abban, hogy helyesen lássa a munkáját. Azt mondta, miután a szerkesztői csapatával jelentős változtatásokat hajtottak végre a magazin tartalmában és megjelenésében, bátorító volt hallani, hogy az emberek mennyire értékelik az újságot. De tudatosan mindig emlékeztette magát arra, hogy Isten helyezte őt ebbe a pozícióba, Ő adta neki a szükséges készségeket és tapasztalatot, valamint egy tehetséges csapatot a munkája támogatására.
Jólesik, amikor elismerik a munkánkat. De soha nem szabad elfelejtenünk, hogy végső soron az Úr az, aki megérdemli az elismerést – és a dicséretet – mindazért, amit elérünk.