A FELADÁSNAK NINCS HELYE A SZÓTÁRUNKBAN
Írta: Dan Britton - 2023. október 16.
Néhány évvel ezelőtt egy michigani iskolai focicsapat lemondta a szezon utolsó öt meccsét, miután nemcsak hogy vesztésre álltak, hanem pontot sem szereztek. Tudom, hogy fáj a vesztés és a góltalanság, de az még jobban fáj, hogy valaki lemondott erről a csapatról.
Gondoljunk a lehetséges győzelmekre, amelyeket ezek a sportolók már nem fognak megtapasztalni. Nem a pályán aratott győzelmekre gondolok. A beszámolók alapján a csapat valószínűleg utolsó helyen végzett volna. Az igazi győzelem azonan nem az eredményjelzőn szereplő pontokról és helyezésekről szól. Ami számít, azok az életben aratott győzelmek, amelyeket a sportolók nem tapasztalhattak meg ebben a szezonban. Gondolom, az edzők és a sportvezetők még sosem hallották a híres Winston Churchill-idézetet: „Soha ne add fel - soha, soha, soha, soha, soha, semmiben, nagyban vagy kicsiben, nagyban vagy jelentéktelenben, soha ne add fel....”. Számára a „feladás” felért egy káromkodással.
Húsz év múlva ezek a sportolók talán azt kívánják majd, bárcsak az edzőik ne adták volna fel őket. Még ha győzelem és gól nélkül is maradnak, ez egy olyan meghatározó pillanat lehetett volna, amely jellemfejlődésüket befolyásolja.
Sajnos a feladás a társadalom számos területét áthatja, beleértve az üzleti világot is. Az emberek úgy lépnek ki egy-egy helyzetből, hogy nem gondolnak a lehetséges következményekre. Úgy vélem, a kilépés és feladás szót ki kell törölnünk a szótárunkból. Nemcsak azt látom, hogy ez egy átokszó, hanem átokká válik mindazok számára is, akik ezzel élnek.
Sose felejtem el azt a beszélgetést, amit egy edzőtáborban egy 16 éves fiúval folytattam le. A szünetben egyedül ült, fejét a kezében tartva. Valami nagyon nyugtalanította, ezért mellé ültem és reméltem, hogy segíthetek neki. Egyszerűen megkérdeztem: „Mi a baj?”. Felkészültem a tipikus válaszokra: barátnőproblémák; alkohol vagy drogok; barátsági küzdelmek vagy iskolai problémák. Ezért megdöbbentem, amikor azt mondta: „Utálom, hogy a szüleim hagyják, hogy mindent abbahagyjak, amit elkezdek”.
A fiatalember folytatta a magyarázatot, hogy mindent, amit elkezdett, abbahagyott. Aztán kibökte: „Bárcsak azt akarnák, hogy befejezzek valamit, amit elkezdtem”. Hűha! Általában pont az ellenkezőjét szoktam hallani: „Utálom, hogy a szüleim arra kényszerítenek, hogy befejezzek mindent, amit elkezdtem". De ennek a feltörekvő sportolónak bátorításra volt szüksége, hogy ne adja fel.
A Biblia világosan beszél arról, hogy mennyire fontos, hogy ne adjuk fel, hogy elhatározzuk, hogy szembenézünk a nehézségekkel, bármilyen formában is jelentkezzenek azok. „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudva, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül.” (Jakab levele 1, 2-4)
Családjainknak, csapatainknak, vállalkozásainknak, szervezeteinknek, gyülekezeteinknek és iskoláinknak olyan helyeknek kell lenniük, ahol a befejezés szellemét ápoljuk - és jól fejezzük be. A „kilépés” és „feladás” szót pedig ki kell iktatni a beszélgetéseinkből. „A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” (Pál levele a galatákhoz 6, 9)
Mindannyiunkat aszerint fognak majd ismerni, hogy befejezzük, amit elkezdünk, vagy feladjuk. A választás a miénk, de a kettő közötti külünbség életbevágó. Mert a küzdelemben és a megerőltetésben Isten formál és alakít minket. Lemaradunk arról, amit Ő akar tenni az életünkben, ha feladjuk, amikor a dolgok nehézzé válnak.