Heti Mannák

MIÉRT ÜNNEPELJÜNK
Írta: Pataki Dávid  -  2022. október 3.

 A negyvenedik születésnapom közeledtével egyre nagyobb vágyat éreztem arra, hogy ezt a jeles évfordulót a közeli ismerőseimmel, barátaimmal együtt egy szép helyen ünnepeljük meg. Egy dunai hajón béreltem termet, szerveztem zenekart, ételt-italt és a meghívottak közül mindenki el is jött. Persze folyamatosan ott volt bennem a kérdés: Mindezt vajon csak azért teszem, hogy megmutassam, megengedhetem magamnak az ünneplést, vagy azért, mert mások szeretetére, elismerésére vágyom?

Bár sokáig bennem volt a bizonytalanság, de amikor néhány szót szóltam a meghívottakhoz, már egészen biztos voltam abban, hogy miért hívtam el a barátaimat ünnepelni. Ekkor már megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy az ünneplés célja nem én vagyok, hanem mi vagyunk. A születésnapom pedig egy jó ok arra, hogy összejöjjünk.

A mai kultúránkból már kezd teljesen eltűnni az ünneplés szeretetete. Nincs idő megállni, pénzt és időt áldozni egymásra és arra, hogy végiggondoljuk, kik jöttek velünk az úton és hogyan is értünk el idáig. Pedig napról-napra egyre inkább csak küzdünk, hogy lehetőleg minél hosszabb pályát fussunk be, minél több helyre jussunk el természetesen mindezt minél rövidebb idő alatt. A nagy rohanásban pedig - ha nem is tudatosan -, de már nem másokkal járunk az úton, hanem a nagy rohanásban el is veszítjük őket.

Végül pedig magányossá válunk. Aki pedig magányosan küzd, annak az élete egyre boldogtalanabb lesz, mert nincs kivel megélni a küzdelemért járó jutalom örömét.

Isten nem véletlenül adott a törvényben 7 nagy ünnepet Izrael népének. Ebből három ünnepen ráadásul kötelező is volt megjelenni Jeruzsálemben. Ne feledkezzünk meg a szombat napról sem, ahol az embernek, a családnak, a gyülekezetnek bőven volt lehetősége átbeszélni, átgondolni a hetet és ami legfontosabb talán, feldolgozni és hálát adni azért, ami történt, jó és rossz egyaránt.

A VEZETŐ A SZOLGÁK FÖLÉ RENDELT SZOLGA
Írta: Pulay Gyula   -  2022. szeptember 26.

„Ki tehát a hű és okos szolga, akit azért rendelt szolgái fölé az úr, hogy a maga idejében eledelt adjon nekik? Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál ura, amikor megjön! Bizony mondom nektek, hogy egész vagyona fölé rendeli őt.” (Máté evangéliuma 24, 45-47)

Amikor vezetőnek neveztek ki, átnéztem az Újszövetségi Szentírást, keresve, hogy Jézusnak és apostolainak milyen sajátos, kifejezetten a vezetőknek szóló üzenetei vannak. Némi csalódottsággal vettem tudomásul, hogy az evangéliumokban egyetlen olyan tanítás sincs, amelynek a címzettjei kifejezetten a vezetők lennének. Nem soroltam ide Jézusnak a farizeusokat és az írástudókat ostorozó szavait, bár azok kapcsán célszerű lenne minden vezetőnek lelkiismeretvizsgálatot tartania. Természetesen, Jézusnak számos olyan, minden követőjének szóló tanítása, példabeszéde van, amit vezetőként is meg kell szívlelnünk, és vezetői munkánkba be kell építenünk. Az apostoli levelekben mindössze egy, kifejezetten a vezetőket megszólító útmutatást találtam. Pál apostol írja, hogy „aki elöljáró, legyen gondos” (Pál levele a rómaiakhoz írt levél 12, 8).

Jóval később döbbentem rá arra, hogy a kifejezetten vezetőknek szóló jézusi tanítást nem a vezető, hanem a szolga szó alatt kell keresni. Az írás elején idézett evangéliumi részletből nyilvánvaló, hogy Jézus tanításában a vezető az a szolga, akit a ház ura a többi szolgák (más fordításban a háza népe) fölé rendelt. E szemlélet egyfelől követi azt az ószövetségi tételt, ami szerint a legfőbb vezető az Isten, és a legmagasabb rangú személyek is neki vannak alárendelve. Ez a felfogás tükröződött abban, hogy a zsidó állam csúcsvezetői évszázadokon keresztül nem teljhatalommal rendelkező királyok, hanem a bírák voltak, hiszen a legfőbb vezetőnek az Istent tekintették. Másfelől a szolgák fölé rendelt szolga megfogalmazás világosan kiemeli, hogy Jézus szemléletében a vezetés nem uralkodás, hanem szolgálat. Ezt konkretizálja az idézett szöveg a fölé rendelés céljával: „a maga idejében eledelt adjon” a többi szolgának.

ÉLVEZNI AZ ADAKOZÁS ÁLDÁSÁT, AMÍG LEHET

Írta: Austin Pryor  -  2022. szeptember 12.

Adakozni. Ez a téma sokféle érzelmet kiválthat. Sokaknak örömöt, sőt boldogságot okoz, ha mások javára adhatnak. Másoknak viszont frusztrációt jelent: korlátozottak az erőforrásaik, úgy érzik, a saját igényeiket se tudják kielégíteni, nemhogy még máskat is segíteni kellene. De azok számára, akik követni akarjuk Istent és engedelmeskedni akarunk neki, az adakozás nem választható.

Parancsunk van arra, hogy jót tegyünk. Azt a parancsot kaptuk, hogy: „legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, adakozzanak szívesen, javaikat osszák meg másokkal” (Pál első levele Timóteushoz 6, 18). Az adakozás próbára teszi az Úr és mások iránti szeretetünk őszinteségét: „Nem parancsként mondom, hanem azért, hogy mások buzgósága által a bennetek levő szeretet valódiságát is kipróbáljam.” (Pál második levele a korinthusiakhoz 8, 8)

Az adakozás azt is próbára teszi, hogy készen állunk-e bízni Isten hűségében: „Istennek pedig van hatalma arra,hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségetekből jusson minden jó cselekedetre.” (Pál második levele a korinthusiakhoz 9, 8) A Szentlélek által egyre inkább lelkes adakozókká válhatunk, ami gyönyörködteti az Úr szívét. Ő mindig hűséges volt hozzánk, a nagylelküségünk által pedig mi is hűségesebbek lehetünk Hozzá.

Igyekezzünk adni, amikor szükség van rá. Amit lehet, meg kell tennünk most, ahelyett, hogy spórolnánk, hogy később többet adjunk. Később már késő lehet. Steven James egyik könyvében (Becoming Real) az élet bizonytalanságáról beszél, és arra buzdít, hogy minden napból hozzuk ki a legtöbbet. Célja nem az, hogy az olvasóit elkedvtelenítse, hanem próbálja felrázni őket: mert mindenki valaminek a közepén hal meg.

Emberek halnak meg a fogorvosi rendelőben, vagy úton hazafelé, zuhanyzás vagy tévénézés közben, fűnyírás vagy kerti sütögetés közben, vagy álmukban. Emberek halnak meg viták, harag, álmok, tervek, karrier, fejfájás, szívfájdalmak és udvarlások közepette. 

A VALÓSÁG MEGHATÁROZÁSA

Írta: Szalai Zsolt  -  2022. szeptember 19.

Az egyik kedvenc történetem Peter Drucker-től, a 20. század meghatározó menedzsment tudósától, amikor néhány Fortune 500 vezérigazgatóval beszélgetve feltette a kérdést: Mi a vezető legfontosabb dolga? Nagyon sok jó válasz érkezett (pl. stratégia alkotás, munkatársak motiválása, erőforráselosztás, stb.), ami önmagában mind fontos, de Drucker mégis azt mondta mindegyikre: Nem, nem és nem. Feladva a találgatást, a vezérigazgatók azt mondták: Peter, mondjad, hallgatunk rád. A válasz nem késett: A vezető legfontosabb dolga a valóság meghatározása.

Amikor elmesélem a történetet vezetőI műhelyeken, akkor legtöbbször az első reakció mindig a kételkedő csodálkozás. Ezt sokszor követi az a megjegyzés, hogy a valóság egy meglehetősen szubjektív dolog. A felszínt kapargatva bizton igaz is ez az állítás, hiszen emberként hajlamosak vagyunk a valóságot magunk javára értelmezni, sőt nagyon sokszor mások felé is manipuláltan bemutatni. Ennek következményeit sokszor nem is tudjuk, vagy akarjuk felmérni. De hiszem, hogy Drucker nem ebből a szemszögből tette ezt az állítását, hanem mély meggyőződés és személyes, tudósként és tanácsadóként szerzett tapasztalat állt mögötte.

Amióta jó pár évvel ezelőtt megismertem ezt a történetet, sokat gondolkodtam magam is az állításon és a vezetői műhelyek keretében másoktól is sok hasznos gondolatot kaptam. Ezek mind abban erősítettek meg, hogy Druckernek teljesen igaza van. Ha egy vezető nem törekszik arra, hogy minél jobban megértse a szervezetére és rá ható külső körülményeket és ne lássa tisztán, hogy a rábízott szervezetben mi és hogyan történik, akkor nagy eséllyel nem tud jó döntéseket hozni és nem tud időben reagálni a történésekre.

Ahhoz azonban, hogy egy vezető közel kerüljön a valóság megértéséhez, nagyfokú alázatra van szüksége. Jim Collins Jóból kiváló című könyvében azt tanácsolja, hogy a vezető tudatosan törekedjen az őszinteség kultúrájának kialakítására. Olyan környezetet teremtsen, amiben nyíltan és következmények nélkül lehet beszélni a problémákról és a szervezeti hierarchiában elfoglalt helytől függetlenül mindenki mondhassa el véleményét azzal kapcsolatban, amire közvetlen rálátása van.

A PIHENÉS CSODÁLATOS PARADOXONA
Írta: Rick Boxx  -  2022.szeptember 5.

Jordan Raynor, keresztyén író egyik könyvében (Redeeming Your Time) elmesél egy 1800-as évek beli történetet a szombati, pihenő nap fontosságáról. Arról ír, hogy a híres kaliforniai aranyláz idején egyes kalandorok az arany megszerzésének és az azonnali meggazdagodásnak reményében a hét minden napján utaztak, hogy elérjék Kaliforniát. Mások azonban minden hetedik napon megálltak pihenni és csak hat napon át meneteltek.

Ennek a két eltérő utazási módnak váratlan, úgymond paradox következményei voltak. Az 1849-ben megjelent útmutató (Emigrants Guide to California) rávilágított, hogy „azok, akik hét napból egyet pihennek, 20 nappal hamarabb érnek Kaliforniába, mint azok, akik nem.”

Ez a megállapítás, miszerint azok, akik csak hat napon át utaztak kocsijukkal, mégis gyorsabban haladtak, mint azon társaik, akik könyörtelen módon folyamatosan úton voltak, megerősíti azt, amit a Biblia ír arról, hogy egy nap pihenésre van szükség a testi és lelki megújuláshoz. Így írja: „Hat napon át végezzétek munkátokat, de a hetedik napon teljes nyugalom legyen szent összejövetellel. Semmiféle munkát ne végezzetek; az Úrtól rendelt pihenőnap legyen az mindenütt, ahol laktok.” (Mózes harmadik könyve 23,3)

Isten ezt a parancsot adta Izrael ókori népének, miután megszabadultak az egyiptomi rabságból. De a heti egy nap sabbat megtartása ma éppoly aktuális, mint sok évvel ezelőtt.

Egy másik ószövetségi könyv szintén a munka és a pihenés közötti megfelelő egyensúly keresését tárgyalja: „Ha kicsorbul a vas, és nem köszörülik ki, akkor több erőt kell kifejteni.” (A prédikátor könyve 10,10) Ennek a tanításnak lényege az, hogy ha a fejsze pengéje eltompult, akkor több erőfeszítést és több időt igényel ugyanazon eredmény elérése.

Abraham Lincoln amerikai elnök állítólag azt mondta: „Ha csak egy órám lenne egy fa kivágására, az első 45 percet a fejszém élezésével tölteném.”