LÁTNI A JÖVŐT ÉS JELEN LENNI A PILLANATBAN
Írta: Chris Simpson 2025. június 9.
A látnoki vezetés egy olyan kifejezés, amellyel manapság sokat dobálóznak. Egy gyorsan változó, globalizált világban a vezetőktől elvárják, hogy előre lássák a jövőt, merész irányokat határozzanak meg, és olyan szervezeteket alakítsanak ki, amelyek ezekben az állandóan megújuló helyzetekben boldogulnak. Richard Stearns, a World Vision korábbi vezérigazgatója egyszer azt mondta: „Egy vezetőnek meg kell határoznia a jelenlegi valóságot, meg kell fogalmaznia a kívánt jövőt, meg kell határoznia az előre vezető utat, és személyesen »magáénak« kell éreznie a jövőképet.” És igaza van - jövőkép nélkül a vezetés inkább reaktívvá válik, mint proaktívvá. A legjobb vezetők nemcsak azt látják, ami van, hanem azt is, ami lehetne.
És mégis, mindez veszélyt rejt magában: A vezetők, akiket felemészt a jövő, könnyen szem elől téveszthetik az előttük álló embereket. A vezetés középpontjában egy paradoxon áll: a jövő valódi alakításához teljes mértékben jelen kell lenni a pillanatban.
Pál apostol így emlékeztet minket: „Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal.” (Pál levele a rómaiakhoz 12, 15) Ez nem a rugalmas időbeosztással vagy bőséges szabadidővel rendelkezőknek szóló parancs - ez a keresztény vezetés alapvető tulajdonsága. Ha a vezetők túlságosan elmerülnek a stratégiában és a hosszú távú eredményekre összpontosítanak, akkor nem veszik észre azoknak az örömét és bánatát, akiknek a szolgálatára hivatottak. Amikor pedig az emberek úgy érzik, hogy nem veszik észre őket, akkor nem kapcsolódnak többé. Nem fognak követni egy olyan vezetőt, aki távolinak tűnik, még akkor sem, ha annak meggyőző a jövőképe.