ÚJRAKEZDÉS HELYETT ÚJRAHASZNOSÍTÁS
Írta: Chris Simpson 2025. október 13.
Sokunk számára a munkahelyeinken végzett munkánk az identitásunk jelentős részét képezi. Mekkora a hatása annak, ha ezeken a helyeken is igyekszünk beépíteni a hitünket a mindennapokba? Erre is a legjobb példát Jézus Krisztus adta, amikor kiválasztotta a tanítványait.
Amikor Jézus elhívta Pétert és Andrást, nem fosztotta meg őket az identitásuktól. „Így szólt hozzájuk: Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” (Máté evangéliuma 4, 19) Jézus nem azt mondta: „Felejtsetek el mindent, amit tudtok.” Ehelyett a halászati hivatásukra utalt, és újradefiniálta azt: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” Lényegében azt mondta: mindent, ami titeket eddig formált – a képességeiteket, az ösztöneiteket, a mindennapi munkátokat – felhasználhatom. De most az örökkévalóságnak.
Jézus nem cserélte le az identitásukat, hanem új célt adott nekik. Pontosan így hív minket ma is.
Gyakran feltételezzük, hogy Jézus követése azt jelenti, hogy el kell hagynunk a karrierünket, az eddigi életünket – mintha az Ő tanítványának lenni azt jelentené, hogy mindent elölről kell kezdenünk. De ez nem az evangélium. Krisztus hívása nem azt jelenti, hogy el kell hagynunk a múltunkat, a képességeinket, a tapasztalatainkat, hanem hogy át kell adnunk őket Neki. Nem arról van szó, hogy valaki mássá váljunk – hanem arról, hogy hagyjuk, hogy Ő megváltsa azt, akik már vagyunk.
Isten szuverén módon megalkotta tapasztalatainkat, adottságainkat, kapcsolatainkat, képzettségünket, sőt még küzdelmeinket is. Ezeket elvetni nem csak pazarlás lenne, hanem hűtlenség is. Azt jelentené, hogy Isten nem dolgozott végig azon, hogy felkészítsen minket arra, hogy hasznosak legyünk az Ő Királyságában. De Ő dolgozott. Mindig.
Ezt első kézből tapasztaltam meg a Titkosszolgálatnál töltött időm alatt. A feladat igényes volt: környezetbiztonság, életek védelme, fenyegetések előrejelzése. Komolyan vettem ezt a feladatot. De rájöttem, hogy Isten nem azért hívott el ebből a feladatból, hogy mindezt feladjam az Ő szolgálatáért – hanem azért, hogy hitem szűrőjén keresztül lássam el a munkámat.
Egy nap, a kambodzsai dzsungel mélyén az elnök feleségének látogatására készültünk. Ez számunkra csak egy újabb helyszín volt. De Istennek más tervei voltak. Az a nap lett a kiindulópontja egy evangéliumközpontú kapcsolat kialakításának egy másik ügynökkel. Az a beszélgetés, amely munkahelyi közegben született, évekig tartó mentorálásba, imádságba és tanítványságba torkollott – egészen addig, amíg az Úr végül el nem hívta barátomat és ügynöktársamat örök otthonába. Mindez nem a munkám ellenére, hanem éppen annak köszönhetően történt.
Így működik Jézus Krisztus. Nem pazarolja el a történetünk egyetlen pillanatát sem. Azok a dolgok, amelyeket világiasnak, irrelevánsnak vagy „csak a munkánknak” tartottunk, valójában azok az eszközök lehetnek, amelyekkel másokat hív magához. Ne gondoljuk tehát, hogy a Jézus követésére szóló meghívás azt jelenti, hogy mindent hátra kell hagynunk, ami ismerős. Azt jelenti, hogy mindent, amik vagyunk, és mindent, amit kaptunk, az Ő kezébe kell adnunk – és bízni benne, hogy az Ő dicsőségére fogja felhasználni.
Okkal kaptunk ajándékokat. Okkal kerültünk oda, ahol vagyunk. Ha elválasztjuk az elhívásunkat a környezetünktől, akkor mindkettőt félreértjük. Krisztus hívása nem azt jelenti, hogy el kell vetnünk a múltunkat, hanem hogy új célt kell kitűzzünk: ugyanazok a kezek, ugyanazok az ösztönök – de új küldetés, Új Mester.