RAKJAK-E IZZÓ PARAZSAT ELLENSÉGEIM FEJÉRE?
Írta: Pulay Gyula - 2021. július 5.
Az ellenségszeretet Jézus tanításának egyik legújszerűbb üzenete. Ezt hangsúlyozza Pál apostol is a rómaiakhoz írt levele 12. fejezetének 20. versében: „Ha ellenséged éhezik, adj neki enni, ha szomjazik, adj neki inni.” Majd így folytatja: „Ha ezt teszed, izzó parazsat raksz a fejére.”
Első olvasásra sokan döbbenten így kiáltanak fel: „Ez aztán ellenségszeretet!” Pál apostol ezt a mondatot az Ószövetségből, a Példabeszédek könyvéből (25, 21-22) idézi, amelynek bölcsmondásait időszámításunk előtt több mint 600 évvel foglalták írásba.
Az ez idő tájt élő emberek jól ismerték az „izzó parazsat rak a fejére” kifejezést. Akkor ugyanis még nagy kihívást jelentő feladat volt a tűzgyújtás. Ezért sütés után a tűzhelyen őrizték a fellobbantható parazsat, hogy az újabb sütéshez megint legyen tüzük. (Ennek még ezer évvel később is meglévő fontosságát jól mutatja, hogy Szent István királyunk megengedte, hogy családonként egy ember ne menjen vasárnapi istentiszteletre, hanem otthon maradjon őrizni a tüzet.) Ha a parázs kialudt, akkor a sütéshez, főzéshez nem tudtak tüzet gyújtani, ezért a szomszédokhoz kellett átmenni felizzítható parázsért. Egy fémből készült tálkát vittek magukkal, és a szomszéd erre a tálkára rakta rá az izzó parazsakat. Csakhogy a tálka útközben felmelegedett, kézben nem lehetett hazavinni. Ezért a parazsat vivő a fejére csavart egy vastag szövetből készült fészekszerű hordozót, ebbe illesztették bele a fémtálcát, és a fejen hordott tálcába tette be a szomszéd saját – a nagy értéknek számító – izzó parazsait. Következésképpen az „izzó parazsat rak a fejére” kifejezés nem fájdalomokozásra utal, hanem egy nagyon mélyértelmű hasonlat.