Heti Mannák

A NULLA PERCES SZABÁLY SZERINTI DÖNTÉSHOZATAL
Írta: Illéssy János  -2023. március 20.

2023. február 6-án olvashattuk Rick Boxx testvérünk tollából származó Monday Manna üzenetet „A 24 órás szabály szerinri döntéshozatal” címmel. Ebben Rick egy Terry Looper nevű barátja esetére hivatkozva mutatta be nekünk a „24 órás szabályt”. Idézek az írásból: „Miután többször is megtapasztalta rossz döntései következményeit, Looper … addig nem volt hajlandó dönteni semmilyen fontos ügyben, amíg nem várt 24 órát. … Ez időt adott neki arra is, hogy alaposan átgondolja a kérdést.”

A gondolat annyira jó és megszívlelendő, hogy az egyik februári KEVE online kisreggelink alkalmával csak ezzel foglalkoztunk. Gazdag, hasznos megbeszélést folytathattunk a 24 órás szabályról, mindannyiunk épülésére. Valóban, nehéz döntések, különösen nehéz üzenetek átadása előtt Istennek tetsző, és számunkra szinte életmentő lehet, ha kicsit hagyjuk a döntést vagy a kommunikációt „pihenni”. Én is mindenkinek – leginkább magamnak – javaslom ennek a szabálynak az alkalmazását, mellyel sok megbánást, könnyet és nehézséget előzhetünk meg.

Ugyanakkor beszélgetésünkkor világossá vált számomra, hogy a 24 órás szabály nem alkalmazható minden helyzetben. Rick így írja: „Ezt az elvet gyakorlatilag minden olyan helyzetben alkalmazhatnánk, amikor döntésre van szükség.” Minden tiszteletemmel és szeretetemmel azt állítom, vannak olyan döntések, amikor szinte TILOS gondolkodnunk, amikor a válaszoknak már készeknek és szikla szilárdaknak kell lenniük, amikor nincs meggondolásnak helye, sőt, a meggondolás csak teret enged kísértésnek, az „egyrészről… másrészről…” típusú racionalizálásnak vagy relativizálásnak.

ÁTENGEDNI A KEZDEMÉNYEZÉST
Írta: Pulay Gyula  -  2023. március 13.

„Jézus azután elment onnan, és visszavonult Tírusz és Szidón vidékére. És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kiáltozott: Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek! Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá a tanítványai, és kérték: Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik. De ő így felelt: Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz. Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: Uram, segíts rajtam! Jézus erre így válaszolt: Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak. Az asszony azonban így felelt: Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek gazdájuk asztaláról lehullanak. Ekkor így szólt hozzá Jézus: Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod! És meggyógyult a leánya még abban az órában.” (Máté evangéliuma 15, 21-28)

Ha ezt a szentírási részt felszínesen olvassuk, akkor akár arra is következtethetünk, hogy egy pogány asszonynak kellett kiokosítani Jézust. Rávezetnie arra, hogy csodatevő hatalmát ne csak a zsidóság gyógyítására használja, hanem részesítse belőle a nemzsidókat is, hiszen ő nemcsak Izrael házának, hanem az egész világnak a Megváltója. Mielőtt azonban erre a téves következtetésre jutnánk, figyeljünk fel arra, hol történt ez az esemény. Tírusz és Szidón vidékén, azaz Föníciában, és nem Izraelben. Tírusz és Szidón az Ó-szövetségben a pogányság szimbolikus helyeiként jelennek meg. Több próféta is elítélően szól róluk. „Hát nektek mi bajotok van velem, Tírusz, Szidón és Filisztea tartományai?” (Jóel könyve 4,4) - teszi fel a kérdést Jóel próféta!. Jézus is Tíruszt és Szidónt említi a pogány városok megtestesítőjeként a Lukács evangéliuma 10. fejezetében. Következésképpen Jézus nem turistáskodni megy erre a környékre, hanem Tírusz és Szidón vidékének felkeresése egy szimbolikus tett, az egyértelmű kifejezése annak, hogy neki igenis köze van Tíruszhoz és Szidónhoz, azaz küldetése a pogányok megváltását is magában foglalja. Az első lépést tehát Jézus tette meg, de utána átengedte a kezdeményezést a pogány asszonynak. Hagyta, hogy hite és logikus okfejtése révén ő mondja ki, hogy Jézus csodatettekben is megnyilvánuló szeretete a nemzsidókra is kiárad. Ezt Jézus is kinyilváníthatta volna, de mennyire mélyebb, élményszerűbb tudáshoz jutott az asszony azáltal, hogy erre ő jött rá. Mennyire kipróbáltabb lett a hite, azáltal, hogy még Jézus ellenérveit is képes volt legyőzni.

A SZOLGÁLAT MINT VEZETÉS 1
Írta: Tomka János  -  2021. július 19.

Miért e szokatlan cím? A Pünkösdi Teológiai Főiskola április 22-i a Vezetés keresztény gyakorlata (https://www.youtube.com/watch?v=Ty8fdfcOxpU) című konferenciájának fő előadója, Volker Kessler A Biblia négy vezetési alapelvéről beszélt (Kessler, V.: A Biblia négy vezetési alapelve, Harmat Kiadó, 2016). Az első alapelv: a vezetés mint szolgálat. Fordítsuk meg a „Mit tehet egy vezető a munkatársaiért” kérdést. Mai témánk: mint tehetnek az alárendeltek, a kisemberek, a névtelenek a vezetőkért - és így a vezetés minőségének javításáért?

Most nem a beosztottak klasszikus feladatairól írok, hanem két példát arról, hogy milyen esetekben lépheti túl a munkaköri leírásában foglaltakat. Meglehetősen nagy alázatra lenne szükségük a felső vezetőknek annak belátásához, hogy képtelenek elboldogulni bizonyos kihívásaikkal a legalacsonyabb beosztású munkatársaik nélkül.

A vezető egyik nagy kérdése: hogyan találjam meg a szervezet útvesztőiben azt az embert, akitől egy adott helyzetben releváns információhoz juthatok? A Királyok második könyve 5. fejezete a szír hadsereg bélpoklos főparancsnokának csodálatos meggyógyulásáról szól. Viszonylag ismert történetről van szó, de keveset foglalkozunk a névtelen kulcsszereplőivel. A roppant izgalmas történetünk bevezetése: „Naamán, Arám királyának hadseregparancsnoka nagyra becsült ember volt ura előtt, és tekintélyes, mert általa szabadította meg az ÚR Arámot. Ez a férfi erős vitéz volt, de bélpoklos lett. Egyszer kivonult néhány arám rablócsapat, és foglyul ejtettek Izráel országából egy kisleányt, aki Naamán feleségének lett a szolgálóleánya. Ez így szólt úrnőjéhez: Bárcsak eljutna az én uram a samáriai prófétához, az majd meggyógyítaná a bélpoklosságából.”

A Szíriába hurcolt névtelen rabszolgalánynak meg lett volna minden oka arra, hogy hallgasson szeretett hazája prófétájáról, aki meggyógyíthatná az ellenséges ország hadvezérét…

AMIKOR A JÓ A LEGJOBB ÚTJÁBAN ÁLL
Írta: Ken Korkow - 2021. szeptember 27.

Belegondoltál már abba, hogy néha jó dolgokat tenni rossz lehet? Amikor a Titanic nekiütközött a jéghegynek, a hajósinasok talán a padló felmosására készültek. Azonban ez a jó dolog határozottan nem az volt, amire akkor szükség volt.

Az élet sok „jó dologgal” ajándékoz meg bennünket, amivel az időnket, energiánkat és a tálentumainkat elfecsérelhetjük. Azt mondhatjuk, hogy nincs semmi baj azzal, ha jó dolgokat teszünk - hacsak nem akadályoznak meg bennünket abban, hogy jobb dolgokat tegyünk. Oswald Chambers Krisztus mindenek felett című áhítatos könyvében több elmélkedésében megjegyzi, hogy „a jó a legjobb ellensége.” Az idő és a tapasztalat arra tanított, hogy igaza volt.

Az üzleti és szakmai életben folyamatosan olyan tennivalókkal kerülünk szembe, amik jók. Azonban, ha azt akarjuk, hogy az életünk - és a munkánk - valóban számítson, hogy megváltoztassuk azoknak az embereknek az életét, akikkel naponta érintkezünk, bölcs dolog lenne megtanulni, hogyan lehet megkülönböztetni a csupán „jó” dolgokat a „legjobbaktól”. Ez különösen igaz ránk, akik szeretnénk követni és szolgálni Jézus Krisztust a hivatásunk gyakorlása során.

Ray Comfort író egy idős férfiról beszél, aki reszketett, miközben egy istentiszteleten ezt mondta: „Amikor fiatalember voltam, a sportnak éltem!”

Utólag rájött arra, hogy a sportban való elmélyedése – sok fontos dolog rovására – időpocsékolás volt. A férfi igyekezett rávenni azokat, akik hallgatták, különösen azokat, akik fiatalok voltak, hogy az életüket a legjobb dologra szánják oda: szolgálják Istent az életük minden területén.

LECKÉK AZ ÉLETHEZ ÉS A MUNKÁHOZ – NOÉ BÁRKÁJÁRÓL
Írta: Ken Korkow  -  2020. szeptember 14.

Legyünk őszinték: 2020 elején a céljaink tartalmazták, hogy mik a teendőink világjárvány idején? Ha valakinek volt ilyen listája, azzal szívesen elbeszélgetek, hogy mikorra ütemezzem a Marsra való utazásomat. Az év elején szinte egyikünk sem tudott a COVID-19-ről, vagy annak következményeiről.

Ugyanakkor a mostani példátlan helyzetről, és arról, ahogy próbálunk megbirkózni vele, eszembe jutott egy másik világválság, amelyet egyikünk se tapasztalt meg.

Emlékszel a Noé bárkájáról szóló történetre? Az Ószövetségben található. Így kezdődik: „látta az Úr, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön” (Mózes első könyve 6, 5). Isten annyira elkeseredett az emberi gonoszságon, hogy úgy döntött, az egész emberiséget eltörli egy hatalmas árvízzel. Noét azonban igaznak találta: „De Noé kegyelmet talált az Úr előtt. Noé igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében. Az Istennel járt Noé.” (Mózes első könyve 6, 8-9)