Heti Mannák

MESTER, HOGY LÁSSAK!
Írta: Pulay Gyula  -  2024. május 20.

„Azután Jerikóba értek, és amikor Jézus tanítványaival és nagy sokasággal kifelé ment Jerikóból, egy vak koldus, Bartimeus, Timeus fia ült az út mellett. Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus az, így kiáltott fel: Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam! Többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott: Dávid Fia, könyörülj rajtam! Jézus megállt, és ezt mondta: Hívjátok ide! Odahívták a vakot, és ezt mondták neki: Bízzál! Kelj fel! Hív téged! Ő pedig ledobta felsőruháját, felugrott, és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte tőle: Mit akarsz, mit tegyek veled? A vak ezt mondta: Mester, hogy újra lássak. Jézus pedig így szólt hozzá: Menj el, a te hited megtartott téged. És azonnal visszanyerte látását, és követte őt az úton.” (Márk evangéliuma 10, 46-52)

„Mit tegyek veled?” Vajon miért kérdezte ezt Jézus? Nem nyilvánvaló, hogy egy vak ember leginkább látni szeretne? Nem. Abban a konkrét helyzetben ez egyáltalán nem volt magától értetődő. Bartimeus egész egzisztenciája a vakságára épült. A koldulást ugyanis szabályozták. A fogyatékos embereknek joguk volt koldulni, azonban a városi hatóságok meghatározták, melyik fogyatékos személy hol koldulhat. Ennek nyomát látjuk az Apostolok Cselekedeteiben is: a Péter apostol által meggyógyított járásképtelen embert minden reggel a jeruzsálemi templom ún. Ékes kapujánál tették le koldulni. (ApCsel 3, 2). A János evangéliumban szereplő vakon született és Jézus által meggyógyított fiatalember szüleit pedig azzal gyanúsították, hogy fiúk valójában nem volt vak. Ők ijedten tiltakoztak, mivel egy ilyen csalásnak súlyos következményei lettek volna. (Jn 9)

KELL EGY CSAPAT!
Írta: Dr. Szalai Zsolt  -2024. május 13.

Írásom címét Patrick Lencioni könyvéből kölcsönöztem, ami a jó csapatműködés öt akadályát vizsgálja. Ugyanakkor most csak a címet használom, de a csoportdinamika egy másik aspektusával szeretnék foglalkozni. Talán a kijelentés közhelynek hangzik, hiszen mindenki tudja, hogy a legtöbb munkát és szolgálatot csapatban érdemes végezni. Mégis sokszor tapasztalom azt, hogy nem nyitottak az emberek a közös munkára és gondolkodásra, inkább sokan próbálnak saját útjukon haladni. Ennek sokféle oka lehet, amiből most egyet szeretnék kiemelni: Helyünkön érezzük-e magunkat a csapatban?

Bobb Biehl vezetési tanácsadó Csapatprofil modelljében elemzi a csapattagokat képességeik és vezetői rátermettségük szerint. Képességek alapján öt különböző kategóriát határoz meg, amit egy példával is szemléltetek: (1) Tervező – kitalálja a terméket; (2) Tervező/Fejlesztő –elkészíti a prototípust; (3) Fejlesztő – létrehozza az eladható terméket; (4) Fejlesztő/Stabilizáló– kidolgozza a sorozatgyártást; (5) Stabilizáló – működteti a rendszert. Vezetői szintek tekintetében pedig hármat határoz meg: (1) Elnök – felsőszintű stratéga; (2) Középvezető – mindennapok harcosa; (3) Jó csapatjátékos – nagy önállóságú munkatárs. A modell fő üzenete, hogy mindegyik képességre és vezetői szintre szükség van egy csapatban vagy szervezetben, de fontos, hogy minden csapattag ideje nagy részét abban a szerepben töltse, amire adottságai alapján hivatott. Ha ez nem így van, akkor mind az egyén, mind ennek okán a csapat is frusztrált lesz és teljesítménye jelentősen romlik.

MI A KÖZÖS AZ UTAZÁSI IRODÁKBAN ÉS A BANKÁROKBAN?
Írta: Ken Korkow  -  2024. április 29.

Így vagy úgy, de mindannyiunknak volt már dolga bankárokkal. Lehet, nemcsak személyes célból, hanem üzleti célból is. Sokunknak volt már dolga utazási irodákkal is, szintén üzleti, vagy személyes okból. Gondolt már arra, hogy bizonyos értelemben ezek nagyjából ugyanolyanok? Gondoljon csak bele. Amikor elkezd velük dolgozni, lényegében ugyanazt a három kérdést teszik fel:

1. Hol van most?
2. Hova szeretne eljutni?
3. Hogyan szeretne oda eljutni?

Fontosak a pénzügyek és az utazás. Azok számára, akik nem értenek ezekhez, hasznos, ha olyan szakemberekhez fordulnak, akik értik, mit szeretnénk elérni. A fenti kérdések sokat mondóak. Akár a pénzügyeink miatt aggódunk, akár azért, hogy hogyan érjük el a kívánt úti célt, fontos szempont, hogy tudjuk, hol vagyunk, hová akarunk menni, és hogyan szándékozunk oda eljutni.

Ugyanez igaz a munkahelyi célok kitűzésére is. A vállalatok és szervezetek mind időt szánnak arra, hogy ugyanazokat a kérdéseket tegyék fel: Hol tartunk most? Hová akarunk eljutni a jövőben (a következő évben, a következő három hónapban vagy bármikor máskor)? És mi a stratégiánk - hogyan jutunk el innen oda?

De tettünk már fel hasonló kérdéseket a lelki állapotunkkal kapcsolatban is? Sokan soha nem teszik. Pedig tény: nem számít, milyen fiatalok vagy idősek vagyunk, egy napon mindannyian meghalunk. Az élet 100%-ban végzetes. Ami olyan kérdésekhez vezet, mint: „Mi lesz a következő? Mi fog történni, amikor a földi életem véget ér?”.

BÉKÉT TEREMTENI AZ ELLENSÉGESKEDÉS KÖZEPETTE
Írta: Rick Boxx  -  2024. május 6.

Nemrégiben felhívott egy volt munkatársam, akiről évek óta nem hallottam. Dühös szemrehányásokat tett egy általam másoknak írt e-mail miatt, amelyet továbbított neki valaki. Félreértette az e-mailben levő állításaimat, ami mindkettőnk részéről dühöt és frusztrációt okozott, amikor szembesített vele.

Bár úgy éreztem, hogy ennek a férfinak az érzelmi kitörése indokolatlan volt és nem helyénvaló, tudtam, hogy ugyanaz a hitünk. Ezért, mivel ő a testvérem volt Krisztusban, tisztáznom kellett a helyzetet, és törekednem kellett a konfliktus megoldására. Az a tény, hogy én nem tettem semmi rosszat, lényegtelen volt. Kifejtettem neki a helyzetet a magam részéről, elmagyarázva, hogy a társam hogyan értelmezte félre azt, amit az e-mailben állítottam. Miután megbeszéltük a félreértést, és bocsánatot kértünk egymástól, sikerült békésen elválni.

Ez az incidens egy darabig megmaradt a fejemben, mivel azon gondolkodtam, hogyan lehetett volna elkerülni a problémát, mielőtt az elkezdődött volna. Mivel mindannyian tökéletlen emberek vagyunk, elkerülhetetlenül előjönnek a nem szándékos konfliktusok, bármennyire is próbáljuk elkerülni őket. Később eszembe jutott a gyerekkorom, amikor a bátyám és én veszekedtünk, gyakran jelentéktelen dolgokon. Arra is emlékeztem, hogy édesanyánk bölcsen ragaszkodott ahhoz, hogy bocsánatot kérjünk és kezet rázzunk, hogy helyreállítsuk a kapcsolatunkat.

AHHOZ, HOGY MEGNYERJE AZ ÉLET VÁLTÓFUTÁSÁT, NE EJTSE EL A STAFÉTABOTOT
Írta: Robert J. Tamasy  -  2024. április 22.

Gyakran mondják, hogy az élet nem egy rövidtáv-futás, hanem maraton. A rövidtávval ellentétben – ami olyan gyors, hogy már véget is ér, amint elkezdődött – a maraton egy hosszú, kimerítő verseny, amely kitartást, állhatatosságot, fájdalmat és türelmet igényel. Nemrégiben azonban rájöttem, hogy egy igazán sikeres élet talán inkább egy váltófutásra hasonlít.

A váltóversenyen négy csapattárs futja le a verseny egy részét, és addig adják át a stafétabotot a következő futónak, amíg mind a négyen be nem fejezik a szakaszukat. A cél az, hogy sikeresen teljesítsék a váltásokat, és a többi versenyző csapat előtt érjenek célba. De nem számít, hogy milyen gyorsan fut valaki, ha a stafétabotot nem adja át.

A közelgő párizsi olimpia aláhúzza a bot-átadás fontosságát. A 2008-as nyári olimpiai játékokon az amerikai férfi és női 4x100 méteres váltócsapatoknak is győzniük kellett volna a várakozás szerint. Az elődöntő során azonban mindkét csapat futói elejtették a botjukat, és ezzel kizárták őket.

Mindez érdekes történet, de hogyan kapcsolódik ez azokhoz, akik az üzleti világban keresik a mindennapi megélhetésüket? Egyszerűen ez: akár tudatában vagyunk, akár nem, mindannyian „botokat” hordozunk, amelyeket végül át kell adnunk valaki másnak.