Heti Mannák

ALKALMAK ÉRTÉKEINK KINYILVÁNÍTÁSÁRA

Írta: Pulay Gyula 2025. március 17.

Egy frappáns angol mondás szerint a jó vezető „talk the walk and walk the talk”, vagyis irányt és példát mutat. Azt gondolnánk, hogy az utóbbi a nehezebb. Talán csak a fáradságosabb, mert nem könnyű a szóbeli iránymutatás sem. Az angol mondás azt is magában foglalja, hogy a vezető beszél, azaz megmondja mi a cél és megvallja, kinyilvánítja az értékeit. Sokunk számára egyáltalán nem komfortos az értékeinkről beszélni, belső motivációinkat feltárni beosztottjaink előtt. Belemenekülünk munkanapjaink gyakorlati feladataiba, nyugtázzuk, hogy nincs idő és alkalom arra, hogy az értékeinkről beszéljünk. „A munkatársaink majd úgyis észreveszik az általunk követett értékeket” -
nyugtatgatjuk magunkat.

Jézus nem ilyen vezető volt. Ő tudta, hogy szóból ért az ember, és megragadta a kínálkozó alkalmat arra, hogy a követendő értékeket határozottan kimondja. Ilyen volt az, amikor Zebedeus fiainak anyja azt kérte, hogy két fia közül az egyik Jézus jobb keze, a másik bal keze felől üljön majd Jézus országában, és ezt hallva a többi tíz megharagudott a két testvérre. Jézus magához hívta őket, és ezt mondta: „Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, zsarnokoskodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak fölöttük. De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok; és aki közöttetek első akar lenni, az legyen mindenki rabszolgája! Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Márk evangéliuma 10, 42-45) Jézus az első mondataival irányt ad, az utolsó mondata viszont példamutatását hangsúlyozza.

Egy másik evangéliumi történetben Jézus egészen különleges példamutatása alapozza meg szóbeli iránymutatását.

A JÓ VEZETŐ AZ, AKI REMÉNYSÉGET TEREMT

Írta: Pulay Gyula 2025. március 03.

A címet Jean Vanier „A közösség” című könyvének egy mondata ihlette. A „Bárka közösség” alapítója és vezetője így fogalmaz: „A jó felelős az, aki bizalmat és reménységet teremt”. Vanier a vezetőt felelősnek nevezi, arra utalva, hogy mindenkinek van vezetői feladata, akire valami szolgálatot rábíztak, és aki ezután felelős szolgálatával a közösséget gazdagítja. Vanier vezetői tapasztalatain alapuló meglátásától indíttatva gondolkozzunk el azon, hogy szolgálataink teljesítése, különösen vezetői tevékenységünk során sugárzunk-e reményt munkatársaink felé. Külön aktualitást ad önvizsgálatunknak, hogy a Katolikus Egyház 2025-öt a remény éveként ünnepli.

Induljunk ki Péter apostol első levelének üzenetéből: „Urunkat, Krisztust szentül tiszteljétek szívetekben, legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek. De ezt szelíden, tiszteletet tanúsítva és jó lelkiismerettel tegyétek, hogy akik Krisztusban való szép életetekért elhíresztelnek benneteket, a rágalmaikkal szégyenben maradjanak”. (Péter első levele 3, 15-16)

Az apostol itt nem arra szólít fel, hogy a háztetőkről hirdessük hitünket, hanem két élettapasztalatból indul ki. Az egyik, hogy akinek élő, az életvitelében megmutatkozó reménysége van, azt előbb-utóbb megfogják szólítani a fásultak, a kiábrándultak, mert nem értik, miben lehet a - mindenkori - mai világban reménykedni. A másik, hogy ez a megszólítás gyakran nem az áhítatos csodálatból ered, hanem abból, hogy a Jézus tanítását követő emberek élete a többi ember számára a saját életmódjukat megkérdőjelező, botrányos viselkedés. A rákérdezés ezért gyakran támadó formát ölt: Hogy lehetsz ilyen

• felelőtlen, hogy a mai világban több gyereket vállalsz?
• bamba, hogy a busás haszonnal járó, de tisztességtelen üzleti ajánlatot visszautasítod?
• tutyimutyi, hogy a hibázó beosztottad nem rúgod ki azonnal, hanem megbocsátasz neki?
• ostoba, hogy az információid megosztod, és nem manipulációra használod fel?
• naiv, hogy bizalmat szavazol az alárendeltednek?

NÖVEKEDÉS ÉS/VAGY FEJLŐDÉS?

Írta: dr. Szalai Zsolt 2025. március 10.

Korunk egyik népszerű témája a fenntartható növekedés kérdésköre. Az utóbbi két évtizedben számos közgazdasági gondolkodó kutatja ezt a témát és teszi fel időről időre a kérdést: Vajon tényleg a növekedés az egyetlen lehetséges út? Ennek a kérdésnek a középpontjában az áll, hogy vajon a növekedés erőltetése milyen hatással van a környezetre, az emberekre és a társadalomra. Meg lehet-e találni azt a kényes egyensúlyt, amikor a növekedés még nem okoz, akár visszafordíthatatlan károkat és ha igen, akkor milyen vezetői/vezetési magatartás tudja ezt segíteni.

Vállalkozói és cégvezető tevékenységünk során is folyamatosan tapasztaljuk, hogy tulajdonosi, környezeti elvárások is a növekedés irányába tolnak bennünket. Ha valaki nem növekedik anyagi javakban, akkor a közvélekedés szerint megrekedt a fejlődésben, nem jól menedzseli magát, üzletét, „nem megy neki jól”. Ha valaki növekedik, abban van potenciál, erő, lehetőség, függetlenül attól, hogy ez a növekedés milyen alapon történik (mások rovására, környezet kirablása által, jelentős eladósodás révén stb.). Pedig ez korántsem volt így az emberiség történelme során, sőt, egészen az ipari forradalom elindulásáig az emberek nagy tömege, kisebb, nagyobb eltéréssel, de hasonló körülmények között és színvonalon élt. A technikai fejlődés adott az emberiségnek egy lehetőséget életszínvonala jelentős növelésére, legalábbis a fejlett világban. A kérdés persze felmerül, hogy jól éltünk-e ezzel a lehetőséggel?

Tomas Sedlacek közgazdász írja:

ERŐT TALÁLNI A KÜZDELEMBEN

Írta: Robert J. Tamasy 2025. február 24.

Gondolt már arra, milyen lenne megtapasztalni egy könnyed életet? Egy idilli létet, amely mentes a küzdelmektől, nehézségektől és fájdalomtól? Mit szólna ahhoz, ha stressz és nyomás nélkül tudná tartani a határidőket? Nem kell aggódni az értékesítési kvóták elérése miatt? Mindig harmonikus kapcsolatotban lenni minden munkatárssal és alkalmazottal? Sok szerencsét ahhoz, hogy egy ilyen helyet találjon, ahol nincsenek küzdelmek!

Valójában mégsem lenne szerencsés felfedezni, hogyan lehet időnként küzdelem nélkül élni, hiszen a küzdelem elengedhetetlen összetevője a sikeres, kifizetődő élet receptjének - karrier, házasság és bármi más, amit érdemesnek találunk arra, hogy folytassuk. Gondoljunk csak néhány példára a sok közül, amelyekkel mindenütt találkozhatunk magunk körül:

• A pillangónak meg kell küzdenie, hogy kiszabaduljon a formálódó gubójából. Erőlködnie kell, hogy kifejlessze azt az erőt, amelyre szüksége van ahhoz, hogy kiszabaduljon a hernyóként felépített gubóból. Ha túl korán kivesszük a pillangót a gubójából, elpusztul.
• A kiemelkedő sportolónak mi csak szurkolunk, hogy jó eredményeket érjen el. Közben nem látjuk a számtalan órányi gyakorlást, edzést és felkészülést, hogy erősebbé váljon.
• Csodáljuk a virtuóz zenészt, aki hibátlanul adja elő gyönyörű kompozícióit. Nem tudjuk elképzelni azt a sok munkát, a végtelen és gyötrelmes ismétléseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy elérje ezt a teljesítményszintet.

Sok más példát is fel tudnánk sorolni, de a valóság egyszerű: küzdelem nélkül az élet lehetetlen. Ahogy Brian Kight vezetői tanácsadó csapatépítő fogalmazott: „A küzdelem nemcsak szükséges út, hanem a legjobb út. A küzdelem nemcsak egy jó dolog, hanem egy nagyszerű dolog. Nem mindenki hajlandó küzdeni azért, amit a legjobban szeretne. Hagyják, hogy a küzdelem legyőzze őket. De a küzdelem határozza meg a jutalmat. Nincs megérdemelt jutalom az eléréséért folytatott küzdelem nélkül.”

A Szentírást olvasva láthatjuk, hogy Isten a küzdelmet fontos eszközként használja arra, hogy átalakítson minket azzá az emberré, akivé Ő akar tenni minket. Íme néhány az okok közül: