Heti Mannák

FÜGGÉS, FÜGGETLENSÉG, KÖLCSÖNÖS FÜGGÉS
Írta: Illéssy János

Sokan tudják, akik ismernek, hogy egyik kedvenc önfejlesztéssel foglalkozó könyvem Stephen Covey „A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása”. Valószínűleg részemről a Biblia után a második legtöbbet idézett könyv. Covey bevallottan „mindössze” annyit tett, hogy az elmúlt pár évszázad bölcsesség irodalmát összegyűjtötte és rendszerezte saját kiemelkedő bölcsessége szerint – és micsoda könyv született belőle!

Covey mélyen hívő ember volt, bár nem volt keresztény. Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának volt tagja, azaz mormon volt. Mély hite az egész könyv értékrendszerében jól tükröződik. Mivel minap egy könyv-bemutató során feladatom volt ezt a művet kivonatosan ismertetni, ami számomra nagy megtiszteltetés volt, így alkalmam volt ismét részletesebben megvizsgálni a gondolatait. Ekkor tapasztaltam meg újra nagy örömmel, hogy a lényeget tekintve milyen mértékben esik egybe a könyv tanítása Jézus Urunk tanításával.

Covey szerint az ember egyik „feladata”, hogy a függőség állapotából eljusson a függetlenség állapotáig, mely átmenetben segítheti őt a Covey által „egyéni győzelmeknek” nevezett első három szokás (1. „Légy proaktív!”, 2. „Már kezdetkor lásd a célt!” és 3. „Előre a fontosat!”). Azonban a függetlenség Covey szerint nem a legmagasabb szintű létezési forma – ennél még feljebb való az egészséges kapcsolatokon alapuló egymástól való függőség. Ehhez segít hozzá a „közös győzelmeknek” nevezett második három szokás (4. „Törekedj, hogy mindenki nyerjen!”, 5. „Először érts, aztán értess!” és 6. „Teremts szinergiát!”). A hetedik szokás („Élezd meg a fűrészt!”) szinte abroncsként fogja össze a rendszert.

Nagy örömmel vélem felfedezni, hogy az alapvető lényeget tekintve a tanítás egybeesik Jézuséval. Hiszen Jézus Urunk is arra szólított fel, hogy egyrészt szabaduljunk meg a legnagyobb függőségből, rabszolgaságunkból. „Áron vétettetek meg: ne legyetek emberek rabszolgái”, írja Pál apostol a korintusiakhoz, vagy a rómaiakhoz eképpen: „Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek…”

De a rabszolgaságból való szabadulás csak a történet egyik része. Jézus szabadságunknál sokkal értékesebbet ajánl: mély szeretetkapcsolatot a Teremtővel, ebből következően pedig szeretetkapcsolatot a többi emberrel. Hiszen a római levélből fenn idézett igevers is így folytatódik: „Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: <Abbá, Atya!>” A galatákhoz pedig ezt írja Pál: „Mert ti testvéreim, szabadságra vagytok elhíva … szeretetben szolgáljatok egymásnak.”

ISTEN RECEPTJE NEHÉZ HELYZETEKRE
Írta: Jóföldi Endre  -  2022. október 17.

Sokunk kérdése az újra és újra, mi lehet Isten akarata? És persze, jó is, ha megkérdezzük, érdemes feltenni kérdésként. Szerintem most is vannak olyan kérdéseink mindannyiunknak, amiben ez foglalkoztat bennünket. Mi lehet vajon Isten akarata?

Mi lenne, ha azt mondanám, hogy tudom mi Isten akarata az életedben most? Függetlenül attól, hogy most éppen egy csúcson vagy és örülsz. Amit ugye, mi itt Magyarországon, úgy általában önmagában is, egy kicsit gyanúsnak tartunk. Pláne most 2022 őszén. Talán 10-12 éves lehettem, amikor először láttam az amerikai Continental Singers kórust énekelni.Tényleg egy szép és jó emlék. De tudjátok mi volt a legmegdöbbentőbb, amire emlékszem? Hogy állandóan mosolyogtak éneklés közben. Komolyan mondom. Nem hagyták abba. Igazi kultúrsokk volt ez, nekünk magyaroknak. Szóval, függetlenül attól, hogy éppen jól mennek a dolgaid, vagy sok millió magyarhoz hasonlóan éppen te is azt számolgatod, mennyit is fogsz fizetni a télen, és hogy kijön-e ez a bevételeidből, egészen biztosan tudom, hogy mi Isten akarata az életedben. Mert a Biblia azt mondja, Istennek van egy receptje a nehéz helyzetekre, és dönthetsz úgy is, hogy az ő receptjét váltod ki ahelyett, amit a politikusok írtak már fel, vagy fognak felírni a következő hónapokban.

Érdekes, de nem sok mindenről mondja azt az Újszövetség, hogy ez és ez Isten akarata. Konkrétan négy dolgot említ (hinni Jézus Krisztusban, hálát adni, jót cselekedni, megőrizni magunkat a szexuális bűnöktől), és most csak a hálaadásról írnék, mert úgy éreztem, hogy a jelenlegi helyzetünkben ez nagyon aktuális. Ezt írja: „Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 5,16-18)

Talán egyike azoknak a tipikus igéknek, amiket bárányos, vagy csobogó patakos igekártyákra felszoktak írni. Amikről azt gondolják nagyon sokan – ha őszintén kimondanák, amit  gondolnak -, persze mindez nagyon jó, jól hangzik, de valójában ki akarja, vagy ki tudja ezt tényleg megcsinálni? Mindenért hálát adni?

MIÉRT ÜNNEPELJÜNK
Írta: Pataki Dávid  -  2022. október 3.

 A negyvenedik születésnapom közeledtével egyre nagyobb vágyat éreztem arra, hogy ezt a jeles évfordulót a közeli ismerőseimmel, barátaimmal együtt egy szép helyen ünnepeljük meg. Egy dunai hajón béreltem termet, szerveztem zenekart, ételt-italt és a meghívottak közül mindenki el is jött. Persze folyamatosan ott volt bennem a kérdés: Mindezt vajon csak azért teszem, hogy megmutassam, megengedhetem magamnak az ünneplést, vagy azért, mert mások szeretetére, elismerésére vágyom?

Bár sokáig bennem volt a bizonytalanság, de amikor néhány szót szóltam a meghívottakhoz, már egészen biztos voltam abban, hogy miért hívtam el a barátaimat ünnepelni. Ekkor már megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy az ünneplés célja nem én vagyok, hanem mi vagyunk. A születésnapom pedig egy jó ok arra, hogy összejöjjünk.

A mai kultúránkból már kezd teljesen eltűnni az ünneplés szeretetete. Nincs idő megállni, pénzt és időt áldozni egymásra és arra, hogy végiggondoljuk, kik jöttek velünk az úton és hogyan is értünk el idáig. Pedig napról-napra egyre inkább csak küzdünk, hogy lehetőleg minél hosszabb pályát fussunk be, minél több helyre jussunk el természetesen mindezt minél rövidebb idő alatt. A nagy rohanásban pedig - ha nem is tudatosan -, de már nem másokkal járunk az úton, hanem a nagy rohanásban el is veszítjük őket.

Végül pedig magányossá válunk. Aki pedig magányosan küzd, annak az élete egyre boldogtalanabb lesz, mert nincs kivel megélni a küzdelemért járó jutalom örömét.

Isten nem véletlenül adott a törvényben 7 nagy ünnepet Izrael népének. Ebből három ünnepen ráadásul kötelező is volt megjelenni Jeruzsálemben. Ne feledkezzünk meg a szombat napról sem, ahol az embernek, a családnak, a gyülekezetnek bőven volt lehetősége átbeszélni, átgondolni a hetet és ami legfontosabb talán, feldolgozni és hálát adni azért, ami történt, jó és rossz egyaránt.

ERKÖLCSI DEMENCIA
Írta: Tomka János  -  2022. október 10.

Az utóbbi időszakban újra olvasom Dietrich Bonhoeffer, a mártír lelkész „Jöjj velem! – Elmélkedések minden napra”1 című kötetét. A július 23-ra eső írása rendkívül mellbevágott, címe: Az erkölcsi emlékezőképesség. Részlet a szemelvényből:

„Vajon nem az >erkölcsi emlékezőképesség< elvesztése – milyen rémes szó! – az oka annak, hogy romokban vannak a kapcsolatok, a szerelem, a házasság, a barátság, a hűség? Mindent elfelejtünk, amit megígértünk, semmi sem biztos. Minden rövid távra szól, rövid életű. De az olyan értékek, mint az igazságosság, az igazság, a szépség és minden jelentős teljesítmény időt igényelnek, állhatatosságot, >emlékezőképességet<, mert különben elsorvadnak. Aki nem hajlandó a múltért felelősséget vállalni és a jövőt alakítani, az >feledékeny<, s nem tudom, hogy az ilyen embert mivel lehetne megragadni és komolyan elgondolkodtatni. Mert ha abban a pillanatban van is hatásuk, a szavak a feledékenység homályába vesznek. Mit lehet ezzel kezdeni? Ez a keresztény lelkigondozás egyik nagy problémája,” Hozzáteszem, ez a keresztény vezetés egyik legnagyobb kihívása is.

Bonhoeffer közel nyolcvan éve írta le ezeket a sorokat, amikor börtönben kellett átélnie Berlin bombázásának szörnyűségeit. Rejtélyes dolognak nevezi, hogy ő maga és fogolytársai újra meg újra már néhány perc múlva elfelejtik a bombázás éjszakájának félelmetes élményeit - és valószínűleg kétségbeesett fogadkozásait. Nyolc évtizeddel később a mai szervezetek, közösségek tagjainak – különösen a vezetőknek - is fel kell tenniük hasonló kérdéseket.

Más szerzők később olyan fogalmakat alkottak meg mint „etikai gyengeség”, vagy „az erkölcsi ítélőképesség felfüggesztése”. Csupán gyengeségről lenne szó, vagy ezek mögött valami mélyebbről? Erkölcsi ítélőképességünket tudatosan tesszük félre, ha érekeink ezt diktálják - abban a reményben, hogy amikor akarjuk újra simán elővehetjük?

A VEZETŐ A SZOLGÁK FÖLÉ RENDELT SZOLGA
Írta: Pulay Gyula   -  2022. szeptember 26.

„Ki tehát a hű és okos szolga, akit azért rendelt szolgái fölé az úr, hogy a maga idejében eledelt adjon nekik? Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál ura, amikor megjön! Bizony mondom nektek, hogy egész vagyona fölé rendeli őt.” (Máté evangéliuma 24, 45-47)

Amikor vezetőnek neveztek ki, átnéztem az Újszövetségi Szentírást, keresve, hogy Jézusnak és apostolainak milyen sajátos, kifejezetten a vezetőknek szóló üzenetei vannak. Némi csalódottsággal vettem tudomásul, hogy az evangéliumokban egyetlen olyan tanítás sincs, amelynek a címzettjei kifejezetten a vezetők lennének. Nem soroltam ide Jézusnak a farizeusokat és az írástudókat ostorozó szavait, bár azok kapcsán célszerű lenne minden vezetőnek lelkiismeretvizsgálatot tartania. Természetesen, Jézusnak számos olyan, minden követőjének szóló tanítása, példabeszéde van, amit vezetőként is meg kell szívlelnünk, és vezetői munkánkba be kell építenünk. Az apostoli levelekben mindössze egy, kifejezetten a vezetőket megszólító útmutatást találtam. Pál apostol írja, hogy „aki elöljáró, legyen gondos” (Pál levele a rómaiakhoz írt levél 12, 8).

Jóval később döbbentem rá arra, hogy a kifejezetten vezetőknek szóló jézusi tanítást nem a vezető, hanem a szolga szó alatt kell keresni. Az írás elején idézett evangéliumi részletből nyilvánvaló, hogy Jézus tanításában a vezető az a szolga, akit a ház ura a többi szolgák (más fordításban a háza népe) fölé rendelt. E szemlélet egyfelől követi azt az ószövetségi tételt, ami szerint a legfőbb vezető az Isten, és a legmagasabb rangú személyek is neki vannak alárendelve. Ez a felfogás tükröződött abban, hogy a zsidó állam csúcsvezetői évszázadokon keresztül nem teljhatalommal rendelkező királyok, hanem a bírák voltak, hiszen a legfőbb vezetőnek az Istent tekintették. Másfelől a szolgák fölé rendelt szolga megfogalmazás világosan kiemeli, hogy Jézus szemléletében a vezetés nem uralkodás, hanem szolgálat. Ezt konkretizálja az idézett szöveg a fölé rendelés céljával: „a maga idejében eledelt adjon” a többi szolgának.