Heti Mannák

ÉLVEZNI AZ ADAKOZÁS ÁLDÁSÁT, AMÍG LEHET

Írta: Austin Pryor  -  2022. szeptember 12.

Adakozni. Ez a téma sokféle érzelmet kiválthat. Sokaknak örömöt, sőt boldogságot okoz, ha mások javára adhatnak. Másoknak viszont frusztrációt jelent: korlátozottak az erőforrásaik, úgy érzik, a saját igényeiket se tudják kielégíteni, nemhogy még máskat is segíteni kellene. De azok számára, akik követni akarjuk Istent és engedelmeskedni akarunk neki, az adakozás nem választható.

Parancsunk van arra, hogy jót tegyünk. Azt a parancsot kaptuk, hogy: „legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, adakozzanak szívesen, javaikat osszák meg másokkal” (Pál első levele Timóteushoz 6, 18). Az adakozás próbára teszi az Úr és mások iránti szeretetünk őszinteségét: „Nem parancsként mondom, hanem azért, hogy mások buzgósága által a bennetek levő szeretet valódiságát is kipróbáljam.” (Pál második levele a korinthusiakhoz 8, 8)

Az adakozás azt is próbára teszi, hogy készen állunk-e bízni Isten hűségében: „Istennek pedig van hatalma arra,hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségetekből jusson minden jó cselekedetre.” (Pál második levele a korinthusiakhoz 9, 8) A Szentlélek által egyre inkább lelkes adakozókká válhatunk, ami gyönyörködteti az Úr szívét. Ő mindig hűséges volt hozzánk, a nagylelküségünk által pedig mi is hűségesebbek lehetünk Hozzá.

Igyekezzünk adni, amikor szükség van rá. Amit lehet, meg kell tennünk most, ahelyett, hogy spórolnánk, hogy később többet adjunk. Később már késő lehet. Steven James egyik könyvében (Becoming Real) az élet bizonytalanságáról beszél, és arra buzdít, hogy minden napból hozzuk ki a legtöbbet. Célja nem az, hogy az olvasóit elkedvtelenítse, hanem próbálja felrázni őket: mert mindenki valaminek a közepén hal meg.

Emberek halnak meg a fogorvosi rendelőben, vagy úton hazafelé, zuhanyzás vagy tévénézés közben, fűnyírás vagy kerti sütögetés közben, vagy álmukban. Emberek halnak meg viták, harag, álmok, tervek, karrier, fejfájás, szívfájdalmak és udvarlások közepette. 

GENETIKA, KÖRÜLMÉNYEK ÉS VÁLASZTÁSOK
Írta: Robert J. Tamasy  -  2022. augusztus 29.

Manapság rengeteget beszélünk arról, hogy kik vagyunk és miért tesszük, amit teszünk. Vannak tényezők, amiket nem tudunk befolyásolni, születésünk előtt meghatároztak már minket. Például, ha valaki magas növésű, soha nem lesz jó zsoké lóversenyeken. Ha pedig alacsony szülők gyermeke és a rokonság is hasonlóan alacsony, nem lesz a kosárlabda-csapat központi figurája.

A körülmények befolyásolhatják életünket, például a családi háttér; a jólét szintje (vagy annak hiánya); egészségünk és a jó iskolák elérhetősége mind határozottan hozzájárul személyes fejlődésünkhöz. Még a „jó időben jó helyen lenni” – vagy rossz időben rossz helyen lenni – véletlenszerűnek tűnő hatásai is. De vajon a körülményeink korlátoznak bennünket?

Tim Kight vezetői tanácsadó és szerző azt sugallja, hogy nem. Ő ezt állítja: „A genetika formál, a körülményeink befolyásolnak, de a döntéseink határoznak meg.”

Nagy veszélyt rejt magában, ha olyan dolgokra összpontosítunk, mint a genetika vagy a múltunkban megtörtént körülményeink. Ezeket nem lehet megváltoztatni, és mindig az ellenőrzésünkön kívül maradnak. A döntéseinket azonban irányíthatjuk – hogyan reagálunk ezekre a körülményekre. Sokféleképpen látjuk ennek bizonyítékát: olyan emberek, akik hátrányos helyzetű otthonokban nőttek fel, az egyik kábítószer-függővé válik vagy bűnözői magatartást tanúsít, míg a másik megtesz mindent, ami a kiemelkedéshez szükséges: orvos, üzletember vagy iskolai tanár lesz.

Még akkor is, ha nem tudjuk megváltoztatni a genetikát, vagy visszavonni a múltunkból származó kedvezőtlen körülményeket, döntéseinkkel továbbra is nagyban befolyásolhatjuk saját életünket. A Biblia sokat mond erről:

Mire szánjuk oda az életünket? Sokfelé fordíthatjuk életünk irányát, sok „isten” szolgálatára. Az igazi különbséget az teszi, hogy mi mellett döntünk: „válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni... De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!” (Józsué könyve 24,15)

A PIHENÉS CSODÁLATOS PARADOXONA
Írta: Rick Boxx  -  2022.szeptember 5.

Jordan Raynor, keresztyén író egyik könyvében (Redeeming Your Time) elmesél egy 1800-as évek beli történetet a szombati, pihenő nap fontosságáról. Arról ír, hogy a híres kaliforniai aranyláz idején egyes kalandorok az arany megszerzésének és az azonnali meggazdagodásnak reményében a hét minden napján utaztak, hogy elérjék Kaliforniát. Mások azonban minden hetedik napon megálltak pihenni és csak hat napon át meneteltek.

Ennek a két eltérő utazási módnak váratlan, úgymond paradox következményei voltak. Az 1849-ben megjelent útmutató (Emigrants Guide to California) rávilágított, hogy „azok, akik hét napból egyet pihennek, 20 nappal hamarabb érnek Kaliforniába, mint azok, akik nem.”

Ez a megállapítás, miszerint azok, akik csak hat napon át utaztak kocsijukkal, mégis gyorsabban haladtak, mint azon társaik, akik könyörtelen módon folyamatosan úton voltak, megerősíti azt, amit a Biblia ír arról, hogy egy nap pihenésre van szükség a testi és lelki megújuláshoz. Így írja: „Hat napon át végezzétek munkátokat, de a hetedik napon teljes nyugalom legyen szent összejövetellel. Semmiféle munkát ne végezzetek; az Úrtól rendelt pihenőnap legyen az mindenütt, ahol laktok.” (Mózes harmadik könyve 23,3)

Isten ezt a parancsot adta Izrael ókori népének, miután megszabadultak az egyiptomi rabságból. De a heti egy nap sabbat megtartása ma éppoly aktuális, mint sok évvel ezelőtt.

Egy másik ószövetségi könyv szintén a munka és a pihenés közötti megfelelő egyensúly keresését tárgyalja: „Ha kicsorbul a vas, és nem köszörülik ki, akkor több erőt kell kifejteni.” (A prédikátor könyve 10,10) Ennek a tanításnak lényege az, hogy ha a fejsze pengéje eltompult, akkor több erőfeszítést és több időt igényel ugyanazon eredmény elérése.

Abraham Lincoln amerikai elnök állítólag azt mondta: „Ha csak egy órám lenne egy fa kivágására, az első 45 percet a fejszém élezésével tölteném.”

ŐSZINTE RÁTEKINTÉS A HALANDÓSÁGRA
Írta: Ken Korkow  -  2022. augusztus 22.

Körülbelül 18 hónappal ezelőtt kórházban voltam, ahol a térségemben élő katonai veteránok részesülhetnek orvosi kezelésben. Mivel a vietnami háború veteránja voltam magam is, egy rutinvizsgálatra mentem. Miután az orvosom áttekintette az orvosi leletemet, elkértem és megkaptam annak másolatát.

Aztán hazamentem, összeadtam a jelentésben szereplő számokat. Azt mutatta, hogy összeadva a különböző fogyatékosságaimat, amelyek leginkább a csatában elszenvedett sérüléseimhez kapcsolódnak, a százalékok összesen 260 százalékot tettek ki. Ez több, mint 2,5 ember teljes rokkantságát jelenti. Két hónappal a kórházi látogatásom után az orvosok közölték velem, hogy Parkinson-kórom van, és mivel vietnámi katonai szolgálatom alatt veszélyes vegyi szennyeződésnek voltam kitéve, az Agent Orange által okozott betegségem van. A Parkinson-kór diagnózisa nem zavart, ismerek másokat, akik megtanultak ezzel együtt élni, és a legtöbb esetben szinten lehet tartani egy viszonylag élhető állapotot.

Az Agent Orange által okozott betegségemre adott válaszom azonban teljesen más volt. Láttam, ahogy az egyik vietnami tengerészgyalogos barátom meghalt ettől; három másik férfi kollégám van, akik ugyanezt a halálos ítéletet kapták. Ez egy szörnyű halál. Körülbelül fél óráig megengedtem magamnak, hogy önsajnálatba feledkezzek. Egyetértettem Woody Allen színésznek és filmrendezőnek tulajdonított idézettel: „Nem bánom, ha meghalok, csak nem akarok ott lenni, amikor megtörténik.”

A félóra elteltével eszembe jutott a remény – a bizonyosság –, amely a halál utáni élettel kapcsolatban van, azért, amit Jézus Krisztus tett értem: „Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” (Rómaiakhoz írt levél 6,23). Az örökkévalóság szempontjából, ez az élet alig több, mint egy szempillantás.

Te hogyan vagy ezzel a kérdéssel? A valóság az, hogy előbb vagy utóbb, egyik vagy másik ok miatt mindannyian meghalunk.