Heti Mannák

A KARÁCSONY ÉRTELMÉNEK KUTATÁSA
Írta: Robert J. Tamasy  -  2022. december 19.

Hivatalosan is beléptünk a karácsonyi hétbe. Persze a kiskereskedelmi boltok már hónapok óta kitették a díszeket: karácsonyfák és díszek, animált Mikulás-figurák, mindenféle méretű cukorkák és fényesen becsomagolt hamis ünnepi ajándékok, amelyek azt kiáltják: „Itt az ideje, hogy önök, vásárlók, elköltsék a karácsonyi pénzüket, és segítsenek nekünk, hogy a költségvetési évünket sikeresen zárjuk!”.

Gyanítom, önök is belefáradtak már az ismétlődő kérdésbe: „Mi a karácsony igazi értelme?”. Meglepő módon hírességek és „szakértők” hangoztatják a véleményüket, mintha a kérdésre sokféle válasz létezne. Olyan válaszokat adnak, mint a „család”, a „nagylelkűség”, az „egymás iránti szeretet és kedvesség”, a „gyermeki csoda” és még sok más.

Ezek mind nagyon szépek. De a valóságban csak egyetlen helyes válasz létezik, amely kifejezi a karácsony igazi értelmét. Ezt nagyon világosan és tömören a János evangéliuma 1,14-ben olvashatjuk: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott”. Isten - a világegyetem Teremtője és fenntartója - emberi alakot öltött, és egy csecsemő alakjában jött a földre, hogy felnőve a mi végső tanítónk, példaképünk, Megváltónk és Urunk legyen.

Ebben az időszakban számtalan prédikáció és üzenet hangzik el, hogy közvetítsék a karácsony fontosságát és nagyságát. Így volt ez már évszázadok óta. Mit lehet tehát hozzátenni a már elmondottakhoz és leírtakhoz? Talán nincs is többre szükségünk, mint arra, hogy megálljunk és elgondolkodjunk, emlékezzünk arra, amit tudunk. Gondoljunk néhány további igazságra is, amit János evangéliumának nyitó fejezetében találunk:

Jézus kezdettől fogva van. Jézus Krisztus, Isten Fia nem egy csodálatos reggelen ’jött létre’ 2000 évvel ezelőtt egy Betlehem nevű közel-keleti kisvárosban. Az csak az a pillanat volt, amikor - ahogy már idéztük – „Az Ige testté lett”. Ő és az Atya mindig is léteztek. „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. Ő kezdetben Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.” (János evangéliuma 1, 1-3)

HOL A HELYE A FÉRFINAK?
Írta: Pataki Dávid

Az előző manna témája a generációk közötti öröklés és kölcsönhatás volt. Én azonban inkább vertikális szempontból kapcsolódnék a helyünk, szerepünk, identitásunk megtalálásának nagyon nehéz feladatához.

A fiam most kezdi az egyetemi éveit, ráadásul messze az otthon melegétől, a konyha gazdagságától, a vigyázó szülői tekintettől, a szigorú gimnáziumi napirendtől. A sort persze hosszan lehetne folytatni, mi minden változik meg egy ember életében, amikor a gyermek- vagy kamaszkort maga mögött hagyva valaki önálló életet kezd.

Mi az életem célja, értelme? Mire fordítsam az időm, ha bármire lehet? Miért tanuljak ha még sohasem dolgoztam?

Ugyanakkor a kultúra, amiben élünk, nagyon kevés kapaszkodót nyújt egy férfi számára. A különbőző csatornákon keresztül leginkább a fogyasztás, az önzés, a siker, a pillanat megélésének üzenete ér el fiatalt és időset egyaránt. Természetesen nem lehetséges mindig csak fogyasztani és a szigorú keresztény normáknak történő megfelelés is szinte lehetetlen feladatnak látszik. Mindez sokakban frusztrációt, haragot vagy éppen csendes beletörődést hoz létre, amely az elveszettség érzésével párosul.

Érdekes módon a kevesebb választási lehetőség, a kevesebb szabadság, a kevesebb szabadidő és a kevesebb feladat sokkal kiszámíthatóbb, így biztonságosabb és boldogabb élethelyzet egy gyermek számára. De eljön az idő, amikor mindez megszűnik és magunknak kell megtalálni azokat az igazodási pontokat, melyek szerint éljük az életünket.

Meggyőződésem szerint ahhoz, hogy felnőtt férfiként megleljük a biztonságot, az örömöt, nagyon sok dologról le kell mondanunk. Magunknak kell kialakítanunk azokat az elveket, amelyek mentén az életünket éljük.

Ha ezt keresztényként tesszük, akkor a Biblia alapján egy olyan tekintélyi rendben találjuk magunkat, amely a család, a gyermek, a férfi és a nő számára egy biztonságos világot nyújt.
„De tudnotok kell, hogy minden férfinak Krisztus a feje, az asszony feje a férfi, Krisztus feje pedig Isten.” (Pál első levele a korinthusiakhoz 11,3)

GONDOLKODTÁL MÁR AZON, HOGYAN JUTOTTÁL EL ODA, AHOL MOST VAGY?
Robert J. Tamasy  -2022. november 28.

Megálltál már valaha, hogy elgondolkodj azokon a látszólag véletlenszerű eseményeken, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy szakmailag idáig eljutottál? Akár most kezdtük el a karrierünket, akár a közepén járunk, akár hivatásos életünk végéhez közeledünk, számos tényező befolyásolta, hogy hogyan jutottunk el a jelenlegi pillanathoz.

Személy szerint, amikor elkezdtem az egyetemet, nem gondoltam az írásra, mint karrierlehetőségre. Azonban az angoltanárom bátorítani kezdett, hogy van bennem tehetség, így talán jövő is van benne számomra. Ez a felismerés késztetett arra, hogy egyetemet váltsak, hogy hozzájussak egy kíváló képzéshez feltörekvő újságírók számára.

Ott volt néhány professzorom, akik pozitívan hatottak rám, és arra bátorítottak, hogy az újságírást válasszam pályámnak. Egy alkalommal, több sikertelen próbálkozás után, sikerült interjút készítenem az egyetem egyik prominens vezetőjével. Miért döntött végül úgy, hogy beleegyezik abba, hogy interjút készítsek vele? Megtanított egy olyan elvre, amelyet soha nem felejtettem el - és azóta is gyakran használok: “A kitartás semlegesíti az ellenállást."

Első újságírói munkám egy kisközösségi kiadvány szerkesztőségénél volt. Ez azt jelentette, hogy nemcsak szerkesztő voltam, hanem a helyi önkormányzati tudósító, sportriporter, rovatvezető, szerkesztőségi író és fotós is. Ha egy nagyobb újságnál kaptam volna munkát, valószínűleg egy speciális szerepet kaptam volna, például szerkesztőként, vagy a rendőrség vagy a városháza "beosztottjaként", esetleg gyászjelentést íróként. Nem kaptam volna meg azt a sokoldalú hátteret, amit egy kisebb, kevésbé tekintélyes újságnál kaptam.

Újságírói pályafutásom minden állomásán a szakma tapasztalt veteránjaival dolgoztam együtt, akiktől sokat tanultam. A képzés és a tapasztalat “kincsesbányája" szolgált felkészülésként, hogy a CBMC-USA és a CBMC International munkatársa lehessek, itt szerkesztőként és kiadványigazgatóként 20 évet eltöltsek, valamint az azt követő évek során végzett munkámra.

Van egy vicc arról, hogy valaki egy helyi lakostól útbaigazítást kér egy másik úti célhoz. A helybéli ránéz, és azt mondja: "Innen nem lehet odajutni". Valójában a pályafutásom is ezt tükrözi. Nem tudtam volna karrierem minden egyes új szakaszát elérni anélkül, hogy előbb ne mentem volna el valahová máshová, gyakran olyan munkakörbe, amelyet nem is vettem volna fontolóra, ha a körülmények nem mutatnak abba az irányba.

BÖLCSESSÉG ÉS FENNTARTHATÓSÁG
Pulay Gyula  -  2022. december 5.

„Az öregek koronája: az unokák, és a fiak ékessége: az atyák.” (Példabeszédek könyve, 17,6)

A Példabeszédek könyvét olvasva a fent idézett bölcsmondáson akadt meg a szemem. Nem véletlenül, hiszen 21 unokájára büszke nagyapaként szívem mélyéből helyeseltem a mondat első felében írtakat. A második tagmondat jelentésén azonban már el kellett gondolkoznom: milyen értelemben lehet igaz az, hogy az atyák (a felmenők) ékességei a fiaknak (akik alatt a lányokat is értsük). A legdirektebb értelmezés szerint a fiak az atyáktól örökölnek, azaz ékességeiket (kincseiket) a felmenőik hagyományozzák rájuk. Az apjuk nevét viselik büszkén, mondhatni ékességként vagy súlyos teherként. Az apák a családi értékrend ellen vétő fiúknak gyakran mondták, hogy szégyent hoztál a nevemre. Pedig a helyzet inkább fordított. Ha belegondolunk az apja erkölcstelen viselkedése hozza nehéz helyzetbe a nevét viselő fiút, amikor azon kell izgulnia, hogy – például egy állásinterjú során – rá ne kérdezzenek arra, hogy XY-nak, azaz az apjának rokona-e.

Az idézett bölcsmondás második tagmondatának értelmezéséhez közelebb visznek a Példabeszédek könyve 1,8-9 versei: „Hallgass, fiam, apád intésére, és ne hagyd el anyád tanítását, mert ékes koszorú ez a fejeden és ékszer a nyakadon!” Nem akármilyen tanításra utal a szerző, hanem a bölcsességre, ami különbséget tud tenni jó és rossz között, azaz olyan erkölcsi értékeket ad át, amelyeknek a megtartása értékessé, ragyogó tisztaságúvá teszi a fiatalt. Ugyanakkor ez a tanítás nem a szülők saját bölcsessége, hanem az isteni tanítás megélésének tapasztalatából származik. A kérdés tehát az, hogy szülőként, nevelőként, vezetőként birtokában vagyok-e ezeknek az értékeknek, valamint tudom és merem-e – akár intés formájában is – hitelesen képviselni a fiatalabb generációk előtt.

Így az első tagmondat bája – az unokáira büszke nagyszülő – is új értelmet kap, és új kérdés feltételére sarkall: Szülőként, nevelőként, vezetőként eredményesen tudtam-e átadni a Szentírásból és a keresztény hagyományból megismert értékrendet a következő generációknak, és ennek is köszönhetően unokáim magatartására büszke lehetek-e?

A NAP, AMIKOR ELMARADT A KÖSZÖNET
Írta: Matt Bell  -  2022. november 21.

Gondolj a legnagyobb ajándékok egyikére, amit valaha kaptál. Nem olyasvalamiről beszélek, amit egy karácsonyi reggelen a fa alatt találtál. Gondolj nagyobbra, még csodálatosabbra. Talán ez abban az időben volt, amikor munkanélküli voltál, és felvettek egy olyan állásra, amit nem lehetett visszavezetni egyik álláspályázatra sem azok közül, amiket elküldtél. Vagy amikor beteg voltál és sokkal gyorsabban lettél jobban, mint ahogyan azt az orvosok gondolták, hogy lenned kellene. Vagy amikor nagyon aggódtál valami miatt, ami foglalkoztatott, és bizonyos körülmények sorozatának következtében, amiket még most sem értesz, a probléma megoldódott. Mi volt a reakciód? Nem voltál hihetetlenül hálás?

Hol van a többi kilenc? A pásztorunk nemrégiben emlékeztetett minket az egyik legcsodálatosabb gyógyításra, amit a Bibliában feljegyeztek. Ezt egy hasonlóan elképesztő válasz követte azok többségétől, akik meggyógyultak. Azonban ami az ő reakciójukat annyira megdöbbentővé tette, az az, hogy egyáltalán nem az volt, mint amire bárki is számított volna:

„Amikor útban volt Jeruzsálem felé, Samária és Galilea között haladt át. Amint beért egy faluba, szembejött vele tíz leprás férfi, akik távol megálltak, és kiáltozva kérték: „Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!” Amikor meglátta őket, így szólt hozzájuk: „Menjetek el, mutassátok meg magatokat a papoknak.” És amíg odaértek, megtisztultak. Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. Ez pedig samáriai volt. Jézus ekkor így szólt: „Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?” És ezt mondta az Úr: „Kelj fel, menj el, hited megtartott téged” (Lukács evangéliuma 17, 11-19).

Nem mondtak köszönetet, egyet kivéve. Amikor Jézus példázatokat használt azért, hogy kifejtse a mondanivalója lényegét, néha az emberek félreértették, amit mondott. Azonban nem lehetett félreérteni a kérdését a kilenc másik férfira vonatkozóan. Hol voltak?