Heti Mannák

EGY NAGYON SZÜKSÉGES ÚJ VEZETŐI SZEMSZÖG
Írta: Philip Struble  -  2024. június 17.

A vállalkozók és a kisvállalkozások tulajdonosai - még a közép- és nagyvállalatok vezetői is - hajlamosak ugyanattól a problémától szenvedni: minden döntést ők akarnak meghozni a vállalatukban. A főnökök gyakran abban a hitben élnek, hogy kiváló döntéshozatali képességeiknek köszönhetik pozíciójukat.

Bár ez bizonyos mértékig igaz lehet, de ha mindig csak a saját nézőpontunkat vesszük figyelembe, lemaradunk néhány kiváló ötletről és megoldásról. Az új szempontok szinte mindig mások meghallgatásából fakadnak. Ha aktívan keressük a másként gondolkodó emberek támogatását, az friss energiát hoz a kérdéseinkbe. Ez vonatkozik a tervezésre, a vállalati működésre és szinte minden másra, ami döntéshozatallal jár.

Íme néhány előnye annak, ha meghallgatunk másokat:

1. Objektívebbé válunk - Könnyen visszhangkamrát hozhatunk létre, ha csak a partnereinket hallgatjuk meg, és továbbra is úgy hozunk döntéseket, mint korábban (status quo).

2. Álláspontjaink átértékelése - Lehetnek olyan dolgok, amelyeket természetesnek veszünk - holott valójában csak a véleményünkről van szó. Ha valaki megkérdőjelezi ezeket a meggyőződéseket, az új lehetőségeket tárhat fel.

3. A régi szokások megtörése - Ha új nézőpontokat hívunk be a döntéshozatalba, az fel tudja kavarni az álló vizet, és olyan kockázatok vállalására ösztönözhet minket, amelyek hosszú távon előnyösek az üzletünk számára.

4. A tapasztalat hasznosítása - A szakterületünkön kívülről érkező ötletek a legkreatívabb megoldásokat hozhatják.

5. Rugalmasság fejlesztése - Ha rákényszerítjük magunkat, hogy kipróbáljunk valami újat, az kilök minket a komfortzónánkból, és megköveteli, hogy rugalmasak legyünk.

6. Vezetők kinevelése - A dolgozók véleményének aktív kikérése jelzi számukra, hogy kíváncsiak vagyunk a véleményükre.

7. A lényegre való összpontosítás - Ha hátralépünk egy lépést, és megkérdezzük mások gondolatait, akkor mindent új megvilágításban láthatunk.

A VEZETÉS, MINT SZERETETGYAKORLÁS
Írta: Pulay Gyula  -  2024. június 10.

"Ahogy én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást." (János evangéliuma 13, 34)

Ferenczi Réka május 27-én megjelent „Szerető vezetés” című mannája a keresztény vezetők egyik legégetőbb kérdését veti fel, azt, hogy létezhet-e szerető vezetés, vagy általánosabban fogalmazva van-e helye, valamint hol és mi a helye a szeretetnek a vezetésben. A Jézus tanítását követni szándékozó vezetők számára ugyanis nyilvánvaló, hogy nem lehet a vezetés az az egyetlen tevékenység, ahonnan ki kell zárnunk a szeretetet, ugyanakkor a vezető és a beosztott viszonya egy alá-fölérendeltségi kapcsolat, amibe első látásra nehezen fér be a szeretet. Persze, ha jobban belegondolunk, akkor rájövünk, hogy a szülő-gyermek kapcsolat sem tekinthető két egyenrangú fél viszonyának, mégis igazi terepe a szeretetgyakorlásnak. Kár lenne tehát kibúvót keresni, inkább a szeretet helyét keressük meg a vezetésben!

Réka írásának másik érdekes kérdésfelvetése az, hogy valóban csak a keresztény vezetők számára fontos a szeretetgyakorlás és a vezetés kapcsolata, a nem istenhívő vezetők számára fel sem merül ez a probléma? Réka szerint erre utal, hogy a vezetéstudomány nem foglalkozik a szeretet témakörével. A második kérdés megválaszolásához először célszerű megnéznünk, hogy a világi gondolkodásban mit tekintenek szeretetnek. Az a tapasztalatom, hogy a szeretetet elsősorban érzelemnek tekintik, annak, hogy két ember pozitív érzelmekkel van egymást iránt, hogy kedvelik egymást, szívesen vannak egymás társaságában, sőt egyfajta empátia is kialakult közöttük, stb. Ha a szeretetet elsősorban érzelemnek tekintjük, akkor azt kell mondanunk, hogy a téma a vezetéstudomány egy viszonylag új, de fontos területe. Ez pedig az érzelmi intelligencia szerepe a vezetésben.

Az elmúlt három évtizedben számos olyan vezetéstudományi szakkönyv, szakcikk jelent meg, amely kiemeli a vezető érzelmi intelligenciájának fontosságát, a rezonáns vezetői stílust, azt, hogy a vezető hangolódjon rá beosztottjai érzelmi hullámhosszára, és érzelmi állapotukra hatva, azt figyelembevéve hozza meg döntéseit. 2004-ben, a KEVE, mint társkiadó gondozásában megjelent „A szeretett vezető” című könyvem mondanivalóját én is arra építettem, hogy a vezető figyeljen oda munkatársai három érzelmi alapigényére, az értékesség, az alkalmasság és az elfogadottság iránti igényre, és azok kielégítésével járuljon hozzá ahhoz, hogy a munkahelyén szeretetteljes légkör uralkodjon.

SZERETŐ VEZETÉS
Írta: Ferenczi Réka  -  2024. május 27.

„Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.” (János első levele , 20-21)

A szolgáló vezetésről rendszeresen beszélünk és Monday Manna formájában is többször olvashattunk, bár Patrick Lencioni vezetési tanácsadótól tudjuk, hogy ez rossz kifejezés, hiszen nem kellene erre külön elnevezés, hanem alapból minden vezetésnek szolgáló vezetésnek kellene lennie.

Ugyanakkor néhány napja, egy vezetési tréning alkalmával az ott hallottakon tovább gondolkodva eljutottam oda, hogy a szolgáló vezetésen túlhaladva a szerető vezetést is el kell sajátítsuk. Korábban ezt a kifejezést nem is hallottam, és nem is gondoltam tudatosan bele, hogy létezhet ilyen, így izgalmas feladatnak találtam, hogy utánanézzek.

Az internetes keresőbe beírtam a szerető vezetés és szeretetteljes vezetés kifejezéseket, de kizárólag ezekre nem jött találat, viszont több keresztyén vonatkozású vezetői oldal és tréninganyag felbukkant. Értelmezésem szerint akkor a szeretetnek a vezetésben csak a keresztyének körében van helye? Nem hinném! Nem hiszem, hogy a szerető vezetés csakis a hívő emberek privilégiuma, hanem úgy, ahogy szolgáló vezetésről nem kéne beszélni, úgy a szerető vezetésről sem, hanem alapnak kéne lennie minden vezető számára, hogy szereti a hozzá rendelt munkatársait.

A VILÁG SÓVÁROG, ISTEN ELKÜLD. DE MIRE IS?
Írta: Pusztai Gábor  -  2024. június 3.

„Mert a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését." (Pál levele a rómaiakhoz 8,18)

A teremtett világ romlott, hiábavalóságnak alávetett, és ezt egyre jobban látni körülöttünk. Látni a világpolitikában, mikor háborúkról hallunk híradást. Látni Európában, mikor a szabadosság eluralkodik a kultúránkon. Látni Magyarországon, az uram-bátyám rendszerek kiépülésében és látni az egyházban is. De ne legyünk álszentek látjuk ezt sokszor a saját életünkben, családunkban, szolgálatunkban is. Az igéből azt olvassuk, és talán ezt is tapasztalhatjuk, látjuk, hogy a teremtett világban benne van a vágy a jobbra, szebbre. Benne van, csak nem tudja merre keresse. Ezért sóvárog, vágyódik.

Nekünk, keresztyéneknek reménységünk van, hogy ebből egyszer meg fogunk szabadulni! Hiszen az olvasott „Isten fiainak megjelenése” vonatkozik egyrészt a majdani megújult világra, mikor minden hiábavalóság eltöröltetik. Másrészt ez az ige vonatkozik a mostanra is: Isten a jelenben is küldi az ő fiait, hogy a világ megújulásának lehetőségét mutassák meg az embereknek.

De mit jelent ez? Mit vár tőlünk, „istenfiaktól" a világ? Mit vár tőlünk az Úr? Mikor Jézus elküldi a 72 tanítványt a városokba három feladatot mond nekik:

„Ha bementek egy városba, és befogadnak titeket, azt egyétek, amit elétek tesznek! Gyógyítsátok az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített hozzátok az Isten országa." (Lukács evangéliuma 10,8-9)

Először is azt mondja Jézus, hogy „egyétek, amit elétek tesznek”, vagyis éljetek a világgal közösségben. Legyetek jelen, ismerjétek meg őket, és engedjétek, hogy ők is megismerjenek titeket.

MESTER, HOGY LÁSSAK!
Írta: Pulay Gyula  -  2024. május 20.

„Azután Jerikóba értek, és amikor Jézus tanítványaival és nagy sokasággal kifelé ment Jerikóból, egy vak koldus, Bartimeus, Timeus fia ült az út mellett. Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus az, így kiáltott fel: Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam! Többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott: Dávid Fia, könyörülj rajtam! Jézus megállt, és ezt mondta: Hívjátok ide! Odahívták a vakot, és ezt mondták neki: Bízzál! Kelj fel! Hív téged! Ő pedig ledobta felsőruháját, felugrott, és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte tőle: Mit akarsz, mit tegyek veled? A vak ezt mondta: Mester, hogy újra lássak. Jézus pedig így szólt hozzá: Menj el, a te hited megtartott téged. És azonnal visszanyerte látását, és követte őt az úton.” (Márk evangéliuma 10, 46-52)

„Mit tegyek veled?” Vajon miért kérdezte ezt Jézus? Nem nyilvánvaló, hogy egy vak ember leginkább látni szeretne? Nem. Abban a konkrét helyzetben ez egyáltalán nem volt magától értetődő. Bartimeus egész egzisztenciája a vakságára épült. A koldulást ugyanis szabályozták. A fogyatékos embereknek joguk volt koldulni, azonban a városi hatóságok meghatározták, melyik fogyatékos személy hol koldulhat. Ennek nyomát látjuk az Apostolok Cselekedeteiben is: a Péter apostol által meggyógyított járásképtelen embert minden reggel a jeruzsálemi templom ún. Ékes kapujánál tették le koldulni. (ApCsel 3, 2). A János evangéliumban szereplő vakon született és Jézus által meggyógyított fiatalember szüleit pedig azzal gyanúsították, hogy fiúk valójában nem volt vak. Ők ijedten tiltakoztak, mivel egy ilyen csalásnak súlyos következményei lettek volna. (Jn 9)