Heti Mannák

„IGAZAD VAN-E, HOGY HARAGSZOL?”
Pár gondolat terveinkhez
Írta: Illéssy János  -  2023. január 2.

Elmúlt az év vége, az összegzés ideje. Itt az év eleje, a tervezés ideje.

Beszéljünk kicsit a tervezésről. Bibliaolvasó kalauzom szerint a minap Jónás könyvét kellett olvasnom. Micsoda történet! Micsoda karakter! Micsoda isteni szeretet! És mennyi tanulság nekünk, mai tervezőknek is.

Lássuk csak: Istennek van egy terve Jónással. Azt akarja, hogy Ninivébe menjen prófétálni az ottani embereknek. De Jónásnak esze ágában sincs odamenni és prófétálni, ő más tervet eszel ki, a menekülés tervét, talán még büszke is okos „megoldására”.

Első tanulság: Ne húzz ujjat Istennel – nem lesz jó vége. Inkább figyeld a szavát, és engedelmeskedj (egyik sem könnyű, de erre vagy elhívva)! Jónás nem ezeket választja, baj is lesz belőle, nagy baj. Jónást a háborgó tengerbe dobják. El is pusztulna, ha az Úr kegyelmével és kreativitásával ki nem mentené: Jónást elnyeli egy „nagy hal”. Nem tudom, mekkora, nem tudom, milyen lehetett a hal gyomrában 3 éjjel és három nappal – talán nem is akarom elképzelni… Horror.

És ezen a legsötétebb helyen Jónás imádkozni kezd. Csodálatos imát mond, olvassátok el!

Második tanulság: Amikor terved nem jön be, és emberi számítás szerint a legszörnyűbb a helyzeted, lehet, hogy spirituálisan akkor vagy a legjózanabb, legpengébb. Használd ki!
A megmenekült Jónást Isten változatlanul Ninivébe küldi, változatlan céllal. És ez alkalommal hallgat rá, beleáll Isten tervébe, helyén érzi magát, önbizalma megnő. Még talán élvezi is, hogy ő mondhatja el a pogányoknak: gonoszságuk miatt el fognak pusztulni. Minden rendben, Isten terve megvalósulni látszik, és Jónás engedelmes része ennek a tervnek. De mit lát? A prófétálás hatására az emberek hinni kezdenek Istennek, Isten pedig – horribile dictu – megkegyelmez nekik. „De hiszen nem erről volt szó! Bolondot csináltam magamból!” – gondolhatja magában Jónás. Megharagszik Istenre.

Harmadik tanulság: Bármenyire is úgy érzed, hogy Isten szerint elrendelt helyeden vagy, figyelj az ő tervére!

AZ ÚJ ÉV JÓ KEZDÉSÉNEK TERVEZÉSE
Írta: Robert J. Tamasy  -  2022. december 26.

Hat nap múlva ilyenkor a világ számos részén kezdik ünnepelni az Új Év kezdetét: „Ki a régivel, be az újjal!”. Bár a koronavírus - közismert nevén a COVID-19 - miatti hisztéria alábbhagyott, a hamarosan elmúló év számos esetben gondoskodott nekünk arról, hogy stresszt és szorongást okozzon. Így, amikor 2023 elérkezik, sokan közülünk ismét visszatekintünk az elmúlt évre, és lelkesen felkiáltunk majd: „Jó, hogy megszabadultunk tőle!”.

Ezzel el is érkezünk az Új Évhez. Mitől lesz jobb számunkra, mint az előző? Bizonyos dolgokat nem tudunk befolyásolni - például a járványokat, a gazdasági zűrzavart, a háborúkat, a viharokat és más természeti katasztrófákat. De sok olyan dolog van, amit mi irányíthatunk, vagy legalábbis pozitívan befolyásolhatjuk a karrierünket és általában az életünket. A következő évben hozott döntéseink és választásaink nagyban hatnak majd a dolgok alakulására.

A naptári évnek ezek az utolsó napjai gyakran az értékelés és az önvizsgálat ideje. „Mi ment jól?” „Mit csinálhattam/csinálhattunk volna jobban - vagy egyáltalán sehogy?” „Tettem-e jelentős előrelépéseket szakmailag? Mi a helyzet a magánéletemmel - jobb ember vagyok ma, mint az év elején voltam?”

Valószínűleg hasonló kérdésekkel egészítjük ki a listát. Nincs ezzel semmi baj, ha nem nézünk vissza túl sokáig. A múlt ugyanis elhalványul, ami viszont van, az a jelen, a jövőre vonatkozó reményeinkkel, szándékainkkal és álmainkkal együtt. El kell kezdenünk előre nézni, terveket, célokat és célkitűzéseket megfogalmazni a következő 12 hónapra.

Lehet, hogy a karrierépítésre, a vállalkozásunk építésére, a piaci részesedés növelésére, a nyereség növelésére vagy új termékcsaládok kifejlesztésére összpontosítunk. A lista végtelennek tűnik. De mi a helyzet a saját növekedésünkkel és fejlődésünkkel, mint egyének, különösen, ha Jézus Krisztus követői vagyunk? Ez is átgondolt tervezést igényel.

HOL A HELYE A FÉRFINAK?
Írta: Pataki Dávid

Az előző manna témája a generációk közötti öröklés és kölcsönhatás volt. Én azonban inkább vertikális szempontból kapcsolódnék a helyünk, szerepünk, identitásunk megtalálásának nagyon nehéz feladatához.

A fiam most kezdi az egyetemi éveit, ráadásul messze az otthon melegétől, a konyha gazdagságától, a vigyázó szülői tekintettől, a szigorú gimnáziumi napirendtől. A sort persze hosszan lehetne folytatni, mi minden változik meg egy ember életében, amikor a gyermek- vagy kamaszkort maga mögött hagyva valaki önálló életet kezd.

Mi az életem célja, értelme? Mire fordítsam az időm, ha bármire lehet? Miért tanuljak ha még sohasem dolgoztam?

Ugyanakkor a kultúra, amiben élünk, nagyon kevés kapaszkodót nyújt egy férfi számára. A különbőző csatornákon keresztül leginkább a fogyasztás, az önzés, a siker, a pillanat megélésének üzenete ér el fiatalt és időset egyaránt. Természetesen nem lehetséges mindig csak fogyasztani és a szigorú keresztény normáknak történő megfelelés is szinte lehetetlen feladatnak látszik. Mindez sokakban frusztrációt, haragot vagy éppen csendes beletörődést hoz létre, amely az elveszettség érzésével párosul.

Érdekes módon a kevesebb választási lehetőség, a kevesebb szabadság, a kevesebb szabadidő és a kevesebb feladat sokkal kiszámíthatóbb, így biztonságosabb és boldogabb élethelyzet egy gyermek számára. De eljön az idő, amikor mindez megszűnik és magunknak kell megtalálni azokat az igazodási pontokat, melyek szerint éljük az életünket.

Meggyőződésem szerint ahhoz, hogy felnőtt férfiként megleljük a biztonságot, az örömöt, nagyon sok dologról le kell mondanunk. Magunknak kell kialakítanunk azokat az elveket, amelyek mentén az életünket éljük.

Ha ezt keresztényként tesszük, akkor a Biblia alapján egy olyan tekintélyi rendben találjuk magunkat, amely a család, a gyermek, a férfi és a nő számára egy biztonságos világot nyújt.
„De tudnotok kell, hogy minden férfinak Krisztus a feje, az asszony feje a férfi, Krisztus feje pedig Isten.” (Pál első levele a korinthusiakhoz 11,3)

A KARÁCSONY ÉRTELMÉNEK KUTATÁSA
Írta: Robert J. Tamasy  -  2022. december 19.

Hivatalosan is beléptünk a karácsonyi hétbe. Persze a kiskereskedelmi boltok már hónapok óta kitették a díszeket: karácsonyfák és díszek, animált Mikulás-figurák, mindenféle méretű cukorkák és fényesen becsomagolt hamis ünnepi ajándékok, amelyek azt kiáltják: „Itt az ideje, hogy önök, vásárlók, elköltsék a karácsonyi pénzüket, és segítsenek nekünk, hogy a költségvetési évünket sikeresen zárjuk!”.

Gyanítom, önök is belefáradtak már az ismétlődő kérdésbe: „Mi a karácsony igazi értelme?”. Meglepő módon hírességek és „szakértők” hangoztatják a véleményüket, mintha a kérdésre sokféle válasz létezne. Olyan válaszokat adnak, mint a „család”, a „nagylelkűség”, az „egymás iránti szeretet és kedvesség”, a „gyermeki csoda” és még sok más.

Ezek mind nagyon szépek. De a valóságban csak egyetlen helyes válasz létezik, amely kifejezi a karácsony igazi értelmét. Ezt nagyon világosan és tömören a János evangéliuma 1,14-ben olvashatjuk: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott”. Isten - a világegyetem Teremtője és fenntartója - emberi alakot öltött, és egy csecsemő alakjában jött a földre, hogy felnőve a mi végső tanítónk, példaképünk, Megváltónk és Urunk legyen.

Ebben az időszakban számtalan prédikáció és üzenet hangzik el, hogy közvetítsék a karácsony fontosságát és nagyságát. Így volt ez már évszázadok óta. Mit lehet tehát hozzátenni a már elmondottakhoz és leírtakhoz? Talán nincs is többre szükségünk, mint arra, hogy megálljunk és elgondolkodjunk, emlékezzünk arra, amit tudunk. Gondoljunk néhány további igazságra is, amit János evangéliumának nyitó fejezetében találunk:

Jézus kezdettől fogva van. Jézus Krisztus, Isten Fia nem egy csodálatos reggelen ’jött létre’ 2000 évvel ezelőtt egy Betlehem nevű közel-keleti kisvárosban. Az csak az a pillanat volt, amikor - ahogy már idéztük – „Az Ige testté lett”. Ő és az Atya mindig is léteztek. „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. Ő kezdetben Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.” (János evangéliuma 1, 1-3)

BÖLCSESSÉG ÉS FENNTARTHATÓSÁG
Pulay Gyula  -  2022. december 5.

„Az öregek koronája: az unokák, és a fiak ékessége: az atyák.” (Példabeszédek könyve, 17,6)

A Példabeszédek könyvét olvasva a fent idézett bölcsmondáson akadt meg a szemem. Nem véletlenül, hiszen 21 unokájára büszke nagyapaként szívem mélyéből helyeseltem a mondat első felében írtakat. A második tagmondat jelentésén azonban már el kellett gondolkoznom: milyen értelemben lehet igaz az, hogy az atyák (a felmenők) ékességei a fiaknak (akik alatt a lányokat is értsük). A legdirektebb értelmezés szerint a fiak az atyáktól örökölnek, azaz ékességeiket (kincseiket) a felmenőik hagyományozzák rájuk. Az apjuk nevét viselik büszkén, mondhatni ékességként vagy súlyos teherként. Az apák a családi értékrend ellen vétő fiúknak gyakran mondták, hogy szégyent hoztál a nevemre. Pedig a helyzet inkább fordított. Ha belegondolunk az apja erkölcstelen viselkedése hozza nehéz helyzetbe a nevét viselő fiút, amikor azon kell izgulnia, hogy – például egy állásinterjú során – rá ne kérdezzenek arra, hogy XY-nak, azaz az apjának rokona-e.

Az idézett bölcsmondás második tagmondatának értelmezéséhez közelebb visznek a Példabeszédek könyve 1,8-9 versei: „Hallgass, fiam, apád intésére, és ne hagyd el anyád tanítását, mert ékes koszorú ez a fejeden és ékszer a nyakadon!” Nem akármilyen tanításra utal a szerző, hanem a bölcsességre, ami különbséget tud tenni jó és rossz között, azaz olyan erkölcsi értékeket ad át, amelyeknek a megtartása értékessé, ragyogó tisztaságúvá teszi a fiatalt. Ugyanakkor ez a tanítás nem a szülők saját bölcsessége, hanem az isteni tanítás megélésének tapasztalatából származik. A kérdés tehát az, hogy szülőként, nevelőként, vezetőként birtokában vagyok-e ezeknek az értékeknek, valamint tudom és merem-e – akár intés formájában is – hitelesen képviselni a fiatalabb generációk előtt.

Így az első tagmondat bája – az unokáira büszke nagyszülő – is új értelmet kap, és új kérdés feltételére sarkall: Szülőként, nevelőként, vezetőként eredményesen tudtam-e átadni a Szentírásból és a keresztény hagyományból megismert értékrendet a következő generációknak, és ennek is köszönhetően unokáim magatartására büszke lehetek-e?