HA AZ ÉLET SZÜNETRE KÉNYSZERÍT
Írta: Jim Langley  -2020. október 19.

Mindannyian ismerjük a tévénken, a számítógépünkön, vagy az okostelefonunkon levő ’szünet’ gombot, amikor egy videót nézünk. Néha maga az élet nyomja meg a ’szünet’ gombot, akár akarjuk, akár nem. Legtöbbször nem akarjuk. De megtanultam, ha épp ez történik, az különleges lehetőséget kínál arra, hogy egyet visszalépjünk és felmérjük jelen helyzetünket, hol vagyunk most, merre haladunk, vagy legalább, mit gondolunk, hogy merre haladunk.

Még a nem betervezett, számunkra kényelmetlen szünetek is megadják ezt a lehetőséget, ha figyelünk. Könnyen sodródhatunk az élet forgatagával és szem elől tévesztjük azt, ami valójában fontos. Ez nem jelenti azt, hogy az élet nagy része lényegtelen, de amikor a nagyobb képet nézzük, gyakran kevésbé fontos, mint azt hittük.

Életem talán legjelentősebb szünete sok évvel ezelőtt következett be, amikor kétoldali tüdőgyulladást kapva négy napot töltöttem egy intenzív osztályon. Szerencsére még idejében engedtem az orvosom tanácsának és befeküdtem a kórházba. Mivel mindkét tüdő részben folyadékkal volt tele, időzített bomba voltam.

A „KREATÍV HORZSOLÓDÁS” LÉGKÖRÉNEK MEGTEREMTÉSE
Írta: Robert J. Tamasy  -  2020.október12.

Nemrégiben olvastam az egyik közösségi portálon az üzleti tanácsadó, Tim Kight bejegyzését. Még soha nem találkoztam vele, de nagyra értékelem gyakorlati gondolkodását és azt, amire rávilágított. A bejegyzésében a „kreatív horzsolódás” erejéről írt, másszóval a nézeteltérés értékéről.

Kight kifejtette: „Ha különböző nézőpontjaink vannak és hagyjuk, hogy a kreatív horzsolódás által kipróbáljuk és tovább finomítsuk ötleteinket, jobb megoldásokkal állhatunk elő.” Megfigyelései egyszerre régiek és újak is. Különösen napjainkat tekintve, amikor úgy tűnik, hogy eltávolodtunk az emberi párbeszéd művészetétől.

Számos felsőoktatási intézmény létrehozott „biztonságos zónákat”, ahol a hallgatók visszavonulhatnak anélkül, hogy tarthatnának a sajátjuktól eltérő nézőpontoktól. Ez lenne a tanulás? Ha nem kérdőjelezik meg az ötleteiket? A világban sok helyen látunk tüntetéseket, amik garázdaságokba torkollanak. Nyilvánvalóvá vált, hogy mindenki csak hallatni akarja magát – minél hangosabban –, de nem másokat meghallgatni.

MOST PEDIG NÉMI JÓ HÍR
Írta: Jim Mathis  -  2020.szeptember 28.

Nem tudom, Önök hogy vannak vele, de én mindig készen állok egy jó hírre, különösen az olyan időkben, mint a mostani, amikor  minden hír, amit látunk vagy hallunk, kihívást jelentő, nyugtalanító, sőt rémisztő.

Apróságoknak tűnő jó híreket most is hallunk, például hogy az olaszországi Velence csatornái évszázadok óta először, most újra tiszták, állítólag az aljára is le lehet látni. A nagyobb városokban a levegő minősége nagy mértékben tisztult a forgalom csökkenése miatt. Ennek következtében az üvegházhatású gázok is csökkentek, ami - szakértők szerint – nagy lépés lehet a klímaváltozást okozó hatások mérséklésében. Még arra is van bizonyíték, hogy a madarak a szokásosnál hangosabban énekelnek.

Természetesen a COVID-19 vírus továbbra is tombol a világ számos részén, és a munkanélküliségi adatok is magasabbak, mint amit valaha életünk során tapasztaltunk. Mégis bátorító hallani, hogy ezek az állapotok ideiglenesek, és az idő múlásával létrehozhatunk az életünkben egy „új normát”.

RÁJÖNNI A SZENVEDÉS CÉLJÁRA
Írta: Jim Langley  -  2020. október 5.

 

Valaki egyszer így fogalmazott: „Nem is bánnám, hogy szenvedek, ha nem fájna annyira!” Ezzel mindannyian így vagyunk. Már egy ideje erős fájdalommal küszködöm, amely kisugárzik a jobb lábamba, és olykor igencsak meggyötör. Elképesztő, hogy a gerincemben található porckorongok ilyen kismértékű elvékonyodása ekkora fájdalmat is tud okozni.

A fájdalom természetesen nemcsak fizikai lehet, hanem más formában is jelentkezhet, időről időre visszatérve mindannyiunk életében. Formájától függetlenül azonban a szenvedés könnyen kétségbeeséshez és az erőtlenség érzéséhez vezethet, illetve megfoszthat minket a mindennapi élet élvezetétől.

AMIKOR ISTEN HÍV, ELFOGADOD A HÍVÁSÁT?
Írta: Robert J. Tamasy  -  2020. szeptember 21.

Néhány héttel ezelőtt Sergio Fortes barátom írt a „komfortzónáról”, ahol biztonságban érezzük magunkat. Ez az, ami ismerős, kiszámítható, és általában nem igényel több erőfeszítést, mint amennyit hajlandók vagyunk megtenni. Tehát hogyan válaszolunk, ha arra kérnek, merjünk kilépni ebből a komfortzónából? Ellenállunk? Vagy csak egyszerűen annyit válaszoljuk: „Nem, nem tudok”? Mi van akkor, ha érezzük, hogy Isten irányít más utakra arra kérve, hogy olyat tegyünk, amit eddig még soha nem próbáltunk korábban, valami olyat, amiben teljesen képzetlennek tartjuk magunkat?

Számos bibliai történet szól erről, amikor Isten ilyen lépések megtételére kér meg: Noét arra kérte, hogy építsen bárkát az árvíz előtt; Ábrahámot arra, hogy hagyja el rokonait Háránban egy olyan földért, amiről még sose hallott; Mózest arra választotta ki, hogy 400 év rabszolgaság után vezesse ki az izraelitákat Egyiptomból; amikor pedig Isten prófétát keresett, hogy az üzenetét közvetítse, Ézsaiás így válaszolt: „Itt vagyok, Küldj engem!”; és Jézus tanítványai is mindenüket ott hagyták, hogy kövessék Őt.

Lehet, hogy a mi életünk története sosem kerül be egy könyvbe, de ha Jézus Krisztus igazi követői vagyunk, akkor bekövetkezhet az, hogy Isten arra hív minket, hagyjuk el a komfortzónánkat, hogy egy másik helyen, más módon szolgáljuk Őt. Saját életemből számos alkalommal előfordult már ez, most elmesélek ezekből kettőt: